Hivatalos: Neil Wood távozik az Akadémiától
A Manchester United megerősítette, hogy az U23-as csapat edzője, Neil Wood távozik posztjáról és a Salford City menedzsere lesz.
A stretfordi születésű Wood korábban a United utánpótlás csapatának a kapitánya is volt, azonban a sérülések erősen megnyirbálták karrierjét. Neil 2014-ben tért vissza a Vörös Ördögökhöz, hogy átvegye az U13-as csapat irányítását.
A 2019/20-es idény előtt nevezték ki az U23-as fiatalok élére és mióta megkezdte munkáját a legidősebb korosztályos csapatnál, 17 játékosa debütált a felnőttek között.
Az elmúlt 3 szezonban az Akadémia U23-as csapatával megjárta a Premier League 2-őt, az EFL Trophy-t és az UEFA Ifjúsági-ligát is. Neil most távozik posztjáról, hogy tovább építse karrierjét és átveszi a Salford City felnőtt csapatának az irányítását. Utódját hamarosan bejelentik.

Nick Cox, az Akadémia vezetője így nyilatkozott: "Nagyon örülünk, hogy Neil álmai valóra válnak és egy felnőtt csapatnál lehet menedzser. Ez egy nagyszerű lépés a pályafutásában és boldogan támogatjuk ebben."
"Neil fantasztikus munkát végzett az U23-as csapat vezetője ként az elmúlt 3 évben és kulcsfontosságú szerepet játszott az utóbbi években a felnőtt csapatban debütáló játékosok fejlődésében."
"Ez a kinevezés ismét csak azt bizonyítja, hogy az Akadémián belül kiváló edzők dolgoznak, akik számára mindig lehetőség nyílik a fejlődésre. Olyan környezetet alakítottunk ki, amelyben nem csak a játékosok, hanem a stábtagok is fejlődni tudnak."
"Az egész Akadémia köszönettel tartozik Neilnek a munkájáért és sok sikert kívánunk neki a Salford City-nél."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |