Ten Hag a futballal kel és fekszik

A Manchester United újdonsült menedzsere, Erik ten Hag beismerte, a futball megszállotja, aki éjjel-nappal a játéknak él.


Tegnap (május 23.) volt a korábban az Ajaxot irányító szakember első munkanapja az Old Traffordon és amilyen gyorsan csak lehet, szeretné megkezdeni a közös munkát játékosaival annak érdekében, hogy a Vörös Ördögöket megfelelő pályára állítsa az új, 2022/23-as szezont megelőzően.

 

Az Álmok Színházába való megérkezése után röviddel megtartott első nyilvános sajtótájékoztatóján mindenki számára egyértelművé vált, hogy milyen munkabírású az új menedzser.

 

De a klubmédiának adott interjúja során bővebb betekintést engedett eltökéltségébe is, ahol arról is beszélt, hogy egy új szezonra való felkészüléshez teljes odaadás szükséges.

 

"Természetesen az embernek szüksége van időre a pihenéshez és az újbóli energia gyűjtéshez" - mondta a MUTV-nek.

 

"De végülis a menedzseri pozíció egy a hét minden napján, 0-24-ig tartó munka. A futballért élsz. Ha fel akarsz készülni egy szezonra és ha mérkőzésről-mérkőzésre fel akarod készíteni a csapatodat, amelyek között lehet hogy csak három nap telik el, akkor rengeteget foglalkozol a futballal."

 

"A futballal kelsz és fekszel."

 

Ez a hozzállás egyáltalán nem az utóbbi idők hozománya Ten Hag karrierében. Elárulta, hogy játékoskarriere során igyekezett elsajátítani néhány viselkedési vonást és edzői szokást.

 

"Őszintén szólva, játékosként már félig menedzser is voltam" - tette hozzá.

 

"Mindig én kommunikáltam a menedzserrel. Számos edzővel nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki, ők pedig egyfajta kommunikátorként használtak engem a pályán, akitől azt várták, hogy átadja a víziójukat és hogy mit szeretne látni a pályán a csapattól."

 

Erik családja Hollandiában egy ingatlaniroda tulajdonosa, tehát ő egy hozzá hasonlóan sikeres, keményen dolgozó családi háttérből érkezett. A szavaiból jól kihallható sikervágy pedig zene lesz mindenki füleinek a United szurkolók között.

 

Erik ten Hag felesége, Bianca (k) és háromból két gyermekük

 

Ten Hag azonban elárult néhány nem futballal kapcsolatos dolgot is vele kapcsolatban.

 

"Mit csinálok pihenésképpen? A családommal vagyok - a feleségemmel, a gyerekeimmel és a kutyámmal töltöm az időmet."

 

"Egy kicsit sportolok is, úgy mint futás, túrázás vagy golf. Ilyesmiket. Ugye sok túrázási és golfozási lehetőség van Manchesterben? Igen? Akkor jó!"


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!