De Gea még nem elégedett
Spanyol kapusunk, David De Gea még bizonytalan az edzőváltás utáni időszakkal kapcsolatban.
Különböző értesülések szerint spanyol hálóőrünk, David De Gea elégedetlen a csapatnál működő kapusedzésekkel, de a 2021/22-es szezont követően várhatóan Erik ten Hag irányítása alatt is ő lesz az elsőszámú kapus a csapatban, mint ahogy az előző idényben is volt.
Bár David kiemelkedően teljesített végig a szezon során, azzal mégis nagyon jól tisztában van, hogy valami nincs rendben a színfalak mögött.
Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a spanyolnak küzdenie kell a kapusposztért, miután Ole irányítása alatt inkább Dean Hendersont részesítették sokszor előnyben. Viszont a bajnokság kezdetekor Henderson elkapta a koronavírust és így De Gea megszilárdította a helyét a kezdőcsapatban.
A hálóőrt nemrégiben megválasztották az év játékosának csapaton belül, amit az elképesztő teljesítményének köszönhet, mind Ole, mind Rangnick irányítása alatt.
De Gea azért is elégedetlen, mert a spanyol nemzeti csapatban utoljára 2020-ban kapott szerepet. A szövetségi kapitány, Luis Enrique nem számol vele, inkább az Athletic Bilbao hálóőrével, Unai Simonnal küldi pályára fiait.

De Gea az utóbbi időben vezérszerepet vállalt a csapatban, amikor a többiek vállalhatatlan teljesítményt nyújtottak, vagy akár szétestek fejben a mérkőzések során, David akkor is összpontosított, és végig ott volt fejben.
A májusban lejátszott, szezon utolsó mérkőzése után, ahol vereséget szenvedett a csapat a Crystal Palace ellen De Gea az alábbit üzente a távozni akaró játékosoknak: "Menjetek!"
„Az elmúlt három-négy hónapban mutatott teljesítmény nem elég ahhoz, hogy megnyerjünk akár egy ilyen könnyűnek mondható mérkőzést sem. Hanyagok voltunk, szétestünk, nem raktuk bele a 100%-ot. Sok labdát veszítünk a tizenhatoson belül, nincs meg a stabil biztonság a védelemben."
"Csak pozitív akarok lenni, elfelejteni ezt a szezont."
"Az új edző ott volt a lelátón, ami mindenképpen jó, mert remélhetőleg észrevette a hibákat. Bízok benne, hogy a következő szezonban minden jobb lesz. Mindenki számára csalódás volt ez az idény, mind a játékosok, mind a szurkolók számára."
"Akik kicsit is úgy érzik, hogy nem ide illenek menjenek el. Viszont azok, akik úgy gondolják, hogy akarnak küzdeni ezért a csapatért, azoknak azt üzenem, hogy pihenjék ki magukat, és az elkövetkezendő időben adjunk bele mindent."
Mindezek ellenére De Gea helye sem garantált, viszont ha megfelelően alkalmazkodik Ten Hag elképzelésihez, a spanyol jó pár évig stabil pont lesz a kapuban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
David De Gea
Dean Henderson
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló