Malacia ügynökváltása hátráltatja az átigazolást
A Manchester United abbéli szándékát, hogy leigazolja a Feyenoord védőjét, Tyrell Malaciat nehezíti, hogy a tervezett transzferben a játékos képviseletét ki látja el, értesült a The Athletic.
Úgy tudni, hogy a United mindenben megegyezett a rotterdamiakkal a 22 éves holland válogatott átigazolásáról, akiért 15 millió eurót plusz bizonyos feltételek teljesülése esetén 2 millió euró bónuszt kapnak és továbbértékesítése esetén előre meghatározott százalék is őket illeti majd meg a vételárából.
Ennek értelmében már csak a személyes feltételek vannak hátra az ügylet véglegesítéséhez, így eddig úgy tűnt, hogy minden sínen van.
Azonban a holland klubhoz közeli források szerint az a közvetítő, akivel korábban Malacia együtt dolgozott, már nem jogosult arra, hogy ebben az ügyben a nevében eljárjon, így előbb ezt a kérdést kell tisztázni az üzlet nyélbe ütéséhez.

Állítólag a baloldali védő maga döntött úgy, hogy a kilátásban lévő Old Traffordra költözése során már ne Ali Dursun járjon közbe az érdekében, hanem az édesapja.
Az egyelőre nem ismeretes, hogy ez a tényező hatással lehet-e a United egyekezkedésére a Barcelonaval Frenkie de Jong megszerzésében, tekintettel arra, hogy a 25 éves középpályás esetében is Dursum a képviselő.
A manchesteriek és a katalánok már egyezségre jutottak De Jong vételárát illetően - amely bónuszokkal együtt 85 millió euró lehet - azonban a fizetési ütemezést illetően még van feladata a feleknek és a személyes feltételek sem kerültek még tisztázásra a játékossal.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ