Hivatalos: Levitt végleg a Dundee-hoz igazolt
A Dundee United nem nyilvánosságra hozott összegért szerződtette a Manchester United saját nevelésű játékosát, Dylan Levittet.
A támadó középpályás két éves szerződést írt alá a Jack Ross irányította csapathoz.
Dylan a Vörös Ördögök akadémiáján nevelkedve 10 évet töltött el, mielőtt 2018-ban aláírhatta első profi szerződését. A rá következő szezonban a felnőtt csapatban való debütálás se maradt el, amikor egy Astana elleni idegenbeli Európa-liga csoportmérkőzésen léphetett pályára.
Ezt követően kölcsönben a Charlton Athletic és az NK Astra 1961 gárdáját is erősítette.
A Manchester United legendája, Ryan Giggs irányítása alatt a walesi felnőtt válogatottba is bekerült 19 évesen. Azóta összesen 12 alkalommal ölthette magára hazája mezét, így ott volt az egy évvel elhalasztott 2020-as Európa-bajnokságon, de részt vett a walesiek Nemzetek Ligája összecsapásain és tagja volt a világbajnoki kvalifikációt kivívó csapatnak is.

A 21 éves játékos a 2021/22-es idényt már a Dundee United játékosaként töltötte kölcsönben, ahol gyorsan a szurkolók kedvencévé vált. 25 mérkőzésen számos kiemelkedő teljesítmény mellett 5 gólt és egy gólpasszt láthattak tőle.
A Manchester Unitednél mindenki szeretnék megköszönni Dylannek a klubért tett szolgálatait és minden jót kívánnak neki karriere további részéhez.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |