Ten Hag Martinez küzdőszellemét éltette

Erik ten Hag szerint Lisandro Martinez egy vérbeli harcos, akit a United szurkolói csodálni fognak.


A klub vasárnap jelentette be, hogy megegyeztek az Ajaxszal a 24 éves védő leigazolásával kapcsolatban, így Martinez hamarosan ismét együtt dolgozhat korábbi menedzserével, az átigazolás véglegesítése azonban még várat kicsit magára az orvosi vizsgálatok, személyes feltételek és a vízumkötelezettség miatt.

 

"Ő egy vérbeli harcos és azt hiszem, hogy a United szurkolói csodálni fogják a küzdőszellemét" - mondta Ten Hag. "Agresszivitást visz a játékába, a jó értelemben véve és azt gondolom, hogy erre nagy szükségünk van."

 

"De emellett nagyon ügyes is, jól bánik a labdával és bal lábas."

 

 

A holland menedzser szerint Martineznek megvan a megfelelő karaktere ahhoz, hogy alkalmazkodjon a Premier League ritmusához és meglesznek itt az előnyei azoknak a módszereknek, amiket az Eredivisie-ben megtanult. 

 

"Szerintem a Premier League nagy intenzitású, rengeteg kihívással, így igen, fontos, hogy ilyen küzdőszellemmel megáldott játékosaink legyenek. Ő már ismeri az ötleteimet, így ez előny lesz számára, de neki is alkalmazkodnia kell egy új országhoz, új klubhoz, új csapattársakhoz, mert itt sokminden másképp lesz."

 

Ten Hag azt is megerősítette, hogy Martinez és a múlthét pénteken bejelentett Eriksen nem fognak az ausztráliai túrához csatlakozni.

 

"Sajnos itt nem csatlakozhatnak hozzánk, mert mire megérkeznének már indulunk vissza. Szóval ennek nem lenne értelme, viszont alig várjuk, hogy köztünk legyenek és a szurkolók is biztosan izgatottak már."

 

"Minden menedzser azt szereti, ha a csapata mielőbb összeáll a szezon kezdetére, a szurkolók is ezt várják. Kíváncsiak az új keretre és várják, hogy mielőbb megtudhassák, hogy még kik érkeznek."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!