Ten Hag véleménye Garnerről és Hannibalról
Erik ten Hagot a United fiatal középpályásaival, Garnerrel és Hannaiballal kapcsolatos terveiről kérdezték az Aton Villa elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatón, Perthben.
Garner kisebb sérülés miatt eddig nem léphetett pályára a Unitedben, viszont mostmár teljes körű edzésmunkát végez, Hannibal pedig nem használt csere volt a Liverpool és a Melbourne Victory elleni találkozókon, viszont a Crystal Palace elleni összecsapáson a 66. percben pályára léphetett.
Ten Hag elárulta, hogy kicsit több időre van szüksége ahhoz, hogy Garnerrel kapcsolatban döntést hozzon, hogy miként tudja őt hasznosítani, mert tisztában van azzal, hogy a Nottingham Forestnél töltött kölcsön alatt a fiatal középpályás remekül teljesített. Emellett azt is elárulta, hogy Hannibal is remekül teljesít az edzéseken.
"James Garner most csatlakozott hozzánk a héten az edzéseken, így eddig nem láttam őt, nincs túl sok személyes benyomásom róla. Többet akarom látni és majd ezután döntünk vele kapcsolatban" - mondta Ten hag az újságíróknak.
"Hannibal az előző meccsen játszott néhány percet és szerintem az edzéseken is nagyon jó benyomást kelt."
Több fiatal játékos is kiemelkedő teljesítményt nyújtott eddig a túrán, a holland menedzser számára pedig kezd szépen körvonalazódni, hogy milyen képességekkel rendelkezik csapata. Azonban Ten Hag azt is elmondta, hogy még időre van szüksége és, hogy a felkészülési találkozók mások, mint amilyenekkel a bajnoki rajt után fognak találkozni.

"Szerintem jól teljesítenek, de azt is tudom, hogy a Premier League-ben és az európai porondon magas a színvonal. Minden arról szól, hogy készek-e hozzájárulni, tisztában vannak-e a helyzetükkel. A végén meghozom a szükséges döntéseket és amit kell, jóváhagyok, de egyértelmű, hogy néhányan lehetőséget fognak kapni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |