Ten Hag örül, hogy Ronaldot a csapatában tudhatja
Erik ten Hag elmondása szerint nagyon boldog, hogy Cristiano Ronaldo a Manchester Unitednél marad és már várja, hogy a támadóval közösen dolgozhasson az előttünk álló szezonban.
A holland menedzsert a Brighton & Hove Albion elleni Premier League szezonnyitót megelőző, Carringtonban rendezett sajtótájékoztatón kérdezték a 37 éves világklasszisról.
A kérdések egy része azokra a híradásokra vonatkoztak, hogy Ronaldo a múlt hétvégi, Rayo Vallecano elleni felkészülési meccs vége előtt elhagyta az Old Traffordot, miután a szünetben lecserélésre került.
Erre válaszul Ten Hag igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.
"Most rá kell mutassak arra, hogy számos játékos távozott idő előtt, de a reflektor Cristianon van ebben az ügyben, amely nem helyes" - kezdte.
"Ezt egyáltalán nem tartom korrektnek. Alaposabban utána kellett volna járni ennek az ügynek és arról beszámolni, hogy több játékos is elment."
"Ő is tagja volt a távozóknak, de még egyszer megerősítem, hogy több játékosról van szó."
A menedzser kihangsúlyozta abbéli elégedettségét, hogy Ronaldot továbbra is a fedélzeten tudhatja, már csak azért is, mert a legtöbb felkészülési meccsen a támadóalakzatot vezető és jó formának örvendő Anthony Martialra sérülés miatt nem számíthat.
"Mik az érzéseim azt illetően, hogy Ronaldoval kezdjük meg a szezont? Nagyon boldog vagyok" - tette hozzá.
"Már korábban is közöltem Önökkel: terveztünk vele erre a szezonra. A személyében egy klasszis csatárral rendelkezünk, én pedig nagyon boldog vagyok, hogy itt van, a keretünk tagja, mi pedig ragaszkodunk az eredeti tervünkhoz."
Ten Hag elmondása szerint még nem döntött azt illetően, hogy Ronaldora kezdőként számít-e vasárnap a Brighton ellen.
A United 7-ese 45 percet töltött a pályán a Rayo elleni 1-1-es felkészülési meccsen, azon kívül viszont egyetlen felkészülési találkozón se volt ott a csapatban.
"Majd vasárnap meglátjuk" - válaszolta a menedzser arra a kérdésre, hogy ki helyettesíti majd a sérült Martialt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League 2022/23, 1. forduló