Folynak a tárgyalások a Reallal Casemiro megszerzéséről
A Manchester United kulcsfontosságú figyelmet fog szentelni annak, hogy a nyári átigazolási időszak lezárulta elő szerződtetni tudja a Real Madrid középpályását, Casemirot, a két klub között pedig már napok óta folynak is a tárgyalások.
Casemiro pozitív jelzést adott a Unitedbe igazolás lehetőségére, akik az egyik legjobban kereső játékosukká tennék a 30 éves brazilt.
A United delegációja a hét elején utazott Madridba a tárgyalások lefolytatása végett. Jelen pillanatban még nem született megállapodás se a Real Madriddal, se a játékossal - de az egyeztetések jól haladnak és a United nem valószínű, hogy ennyi időt szentelne az ügylet nyélbe ütésére, ha nem gondolnák megoldhatónak.
Casemiro jelenleg a Királyi Gárda keretének egyik legjobban fizetett futballistája és úgy tudni, hogy a United ennek megfelelően versenyképes ajánlattal rukkolt elő elcsábítására, jelentős teljesítményarányos bónusszal megspékelve, amely a fizetési lista élbolyába repítené Manchesterben is.
Megjelentek olyan híresztelések, miszerint az Old Traffordon jelenlegi fizetése dupláját kaphatná, ez azonban távol áll az igazságtól.

Úgy tudni, hogy a Unitedet Casemiro karaktere és professzionalizmusa, illetve a védekező középpályásként elért érdemei sarkallták érdeklődésre. Elmondása szerint hatalmas szakmai kihívást lát abban, hogy az eddig is fényes önéletrajzában a Premier League-ben való szereplést is feltüntethesse.
Casemiro madridi mezben három spanyol bajnoki címet, öt Bajnokok Ligáját és három klubvilágbajnokságot nyert már.
Leigazolásával kiaknázhatóvá válna a United számára a Fredben rejlő teljes potenciál is. Casemiro a brazil válogatottban hátravontabb szerepkörben játszik, amely nagyobb szabadságot biztosít Fred számára előretoltabb pozícióban, ami a transzfer létrejöttével az Old Traffordon is megismételhetővé válna.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |