Beharangozó: Manchester United - Liverpool

Az ősi rivális látogat az Old Traffordra hétfő este, a Premier League 3. fordulójában.


Már a 3. fordulóban összecsapnak a Vörös Ördögök a Liverpoollal, akik szintén nem kezdték jól az új szezont, igaz Klopp fiai két döntetlent értek el eddig, míg a United két vereségbe szaladt bele, de tény, hogy az ősi riválisnál is döcög a szekér, ami akár a rekordbajnok malmára is hajthatja a vizet.

 

Fenti fikciómat erősíti az is, hogy a Poolnak rengeteg sérült játékosa van, újonc csatáruk pedig eltiltás miatt nem léphet majd pályára. Viszont maradjunk a realitás talaján és nyugodtan mondjuk ki, hogy még így is kőkemény mérkőzésre lehet számítani, ugyanakkor rendkívül jót tehetne a srácok önbizalmának egy Liverpool elleni győzelem.

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Lindelöf (sérülés), Pellistri (bokasérülés), Williams (sérülés), Greenwood (inaktív)

 

Liverpool: Jota (izomsérülés), Jones (vádlisérülés), Konate (sérülés), Matip (ágyéksérülés), Oxlade-Chamberlain (izomsérülés), Ramsay (sérülés), Thiago (elülső keresztszalag-sérülés), Nunez (eltiltás)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United legutóbbi 12 Premier League mérkőzése közül csak 1-et tudott megnyerni a Liverpool ellen 6 döntetlen és 5 vereség mellett, egyben a legutóbbi 8, egymás elleni találkozójuk során nyeretlen, utolsó győzelmükig pedig egészen 2018 márciusáig kell visszamenni, amikor 2-1-re nyertek a Vörös Ördögök. A Unitednek ennél hosszabb nyeretlenségi sorozata zsinórban 1983-1987 között volt az Everton ellen, ami akkor 10 mérkőzést tett ki.

 

A Liverpool 2002 óta először szeretne egymás után 4 bajnoki mérkőzést megnyerni a United ellen és, ha ez sikerül nekik, akkor történetük során ez lesz az első alkalom, hogy zsinórban 3 idegenbeli PL  meccset megnyernek a rekordbajnok ellen.

 

Amikor legutóbb az első három bajnoki között találkoztak a felek a szezon kezdetén, akkor a Pool 1-0-ra győzni tudott, ez pedig a  2013/14-es szezonban történt, igaz az Anfield Roadon. 1972 óta ez lesz a felek első augusztusi találkozója, amit akkor szintúgy az ősi rivális nyert meg, a végeredmény pedig 2-0 volt.

 

Ez lesz a két csapat első olyan élvonalbeli találkozója, amelyen úgy lépnek pályára, hogy mindketten nyeretlenek, a Pool ráadásul a 2012/13-as idény óta az első 3 bajnokijából egyet mindig megnyert.

 

Erik ten Hag csapata a szezon első két bajnokiját elveszítette és csupán 3 alkalommal szenvedtek vereséget egy új szezon első 3 bajnokiján. 1930/31-ben, 1972/73-ban és 1986/87-ben.

 

A Manchester United legutóbbi 4 bajnokiját elveszítette, viszont az 1972 januárja és márciusa között zsinórban elveszített 7 bajnoki óta nem buktak egymás után ötször.

 

John Chapman után Erik ten Hag lehet a második menedzser, aki első három mérkőzését elveszíti a Vörös Ördögökkel, ha minden sorozatot figyelembe veszünk.

 

Erik ten Hag lesz az 5. menedzser a United élén, akivel Jürgen Klopp szembe kerül, mióta a Liverpoolt irányítja. Bármennyire is meglepő, a német már a 2. ilyen menedzser a Pool történetében, mivel Tom Watson 1898 és 1915 között szintén 5 különböző United menedzser ellen is vezette az ősi riválist.

 

 

Egymás elleni statisztika a Premier League-ben:

 

Lejátszott egymás elleni mérkőzések - 28 United győzelem, 14 döntetlen, 18 Liverpool siker

Gólarány - 79/76 a United javára

Kapott gól nélküli meccsek - United 18, Liverpool 17

Sárga lapok - United 115, Liverpool 91

Piros lapok - United 10, Liverpool 7

Megítélt / Értékesített büntetők - United 5/3, Liverpool 7/5

 

 

A két csapat eddig bajnokijainak eredménye a 2022/23-as szezonban:

 

United: V, V

 

Liverpool: D, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Liverpool 0-5 (2021.10.24.)

United - Liverpool 2-4 (2021.05.13.)

United - Liverpool 1-1 (2019.10.20.)

United - Liverpool 0-0 (2019.02.24.)

United - Liverpool 2-1 (2018.03.10.)

 

 

A csapatok góllövői a bajnokságban:

 

United: United játékos még nem szerzett gólt a szezon során

 

Liverpool: Diaz 1 gól, Nunez 1 gól, Salah 1 gól

 

 

Premier League, 3. forduló

Manchester United - Liverpool

Old Trafford, 2022.08.22. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Michael Oliver 

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Varane - Martinez - Malacia - McTominay - Fernandes - Fred - Eriksen - Sancho - Ronaldo - Rasford

 

Liverpool: Alisson - Alexander-Arnold - Gomez - Van Dijk - Robertson - Elliott - Fabinho - Henderson - Salah - Firmino - Diaz

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-2

 

 

A mérkőzést az Arena 4 élőben közvetíti. 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Liverpool

Premier League, 3. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!