Malacia reagált a legendák dicséretére
A Manchester United bal szélső védője, Tyrell Malacia szerint megtiszteltetés, hogy olyan klublegendáktól kapott elismerést, mint Rio Ferdinand, vagy Patrice Evra.
Ferdinand és Evra azon szekértők közé tartoztak, akik a Liverpool elleni teljesítményét követően méltatták a 23 éves játékost. Rio Malaciat külön kiemelte azért, mert sikerült levennie a pályáról az egyiptomi Mohamed Salah-t, játékstílusát pedig Evraéhoz hasonlította, akivel ő maga sok éven keresztül együtt játszottak a Vörös Ördögök kötelékében.
Evra kimérten válaszolt és megjegyezte, hogy időre lesz szüksége a hollandnak ahhoz, hogy az ő eredményeit tudja produkálni, de ő is elismerte a Feyenoord korábbi védőjének elszántságát, önzetlenségét és sikeréhségét is.
Tyrell örömmel vette az elismerő szavakat és erről a klubmédiának adott interjújában is beszélt.
"Ez az első alkalom, hogy hallom, hogy mit mondtak, mert nem nagyon követem a közösségi médiát" - mondta Tyrell. "Szóval először hallom ezeket a szavakat és nagyon nagy dicséretként élem meg."

"Megtiszteltetés számomra, hogy ők így vélekednek rólam."
A United App használói is elismerték Malacia Liverpool elleni teljesítményét, mivel az értékelést adók 69%-a 5 csillagos minősítést adott neki. A holland védő igazi csapatjátékosként teljesített, mellette pedig Lisandro Martinez is kiemelkedően teljesített és végül meg is kapta a meccs legjobbjának járó elismerést.
Malacia elmondta, hogy élvezi azt az energiát és mentalitást, ami Martinezt jellemzi, aki hozzá hasonlóan most nyáron érkezett, szintén az Eredivisie bajnokságából.
"Sokat beszélünk egymással a futballról, ő egy nagyszerű srác. Nagyszerű védő és rengeteg energiát ad át a pályán nekünk. Ezt lehetett látni a Liverpool elleni meccsen is, szóval igen, nagyon szeretek vele együtt játszani."
"Minden összefügg a mentalitással. Ezzel kezdődik minden. Amikor elkezdessz focizni, akkor a párharcaidat kell megnyerned. Mindent oda kell tenned a pályára, ez az, amire szükségünk van."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Southampton - Manchester United
Premier League, 4. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |