Csapathírek a Leicester elleni meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag friss hírekkel szolgált csapata állapotáról a Leicester elleni bajnokit megelőzően.
A Vörös Ördögök a Liverpool és a Southampton elleni győzelmekre szeretnének építeni a jelenlegi sereghajtó ellen, akiknek csupán egyetlen bajnoki pontja van.
A St. Mary's-ben látott elkötelezettségre és elszántságra biztos, hogy szükség lesz a Rókák ellen, akik ellen a holland menedzser ismét számíthat a sérülésből visszatérő Victor Lindelöf játékára.
A svéd válogatott játékos ismét a csapattal edzett, de egy teljes mérkőzéshez ez még kevés a majd két hetes kihagyása után, ezért inkább az a valószínű, hogy a cserepadon kap helyet a King Power Stadionban.
Sajnos Anthony Martial bevethetősége továbbra is kizárt, Antony átigazolása pedig még folyamatban van, viszont a brazil nagy valószínűséggel bevethető lesz a hétvégi, Arsenal elleni bajnokin.
"Victor Lindelöf már a csapattal edz, meglátjuk milyen erőnléti állapotban van, hiszen még csak egy edzésen van túl" - mondta a menedzser. "Két-három hétig távol volt, Martial pedig továbbra sem bevethető."
Casemiro ott lehet a kezdőben újdonsült csapatában, miután a Szentek ellen már csereként lehetőséget kapott a múlt hétvégén.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Leicester City - Manchester United
Premier League, 5. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
FA-kupa döntőWembley
2024-05-25 16:00
Premier League 38. forduló
Amex Stadium
2024-05-19 17:00
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 38 | 96 | 34 | +62 | 91 |
2 | Arsenal | 38 | 91 | 29 | +62 | 89 |
3 | Liverpool | 38 | 86 | 41 | +45 | 82 |
4 | Aston Villa | 38 | 76 | 61 | +15 | 68 |
5 | Tottenham | 38 | 74 | 61 | +13 | 66 |
6 | Chelsea | 38 | 77 | 63 | +14 | 63 |
7 | Newcastle | 38 | 85 | 62 | +23 | 60 |
8 | Manchester United | 38 | 57 | 58 | -1 | 60 |
9 | West Ham | 38 | 60 | 74 | -14 | 52 |
10 | Crystal Palace | 38 | 57 | 58 | -1 | 49 |
11 | Brighton & Hove Albion | 38 | 55 | 62 | -7 | 48 |
12 | Everton | 38 | 40 | 51 | -11 | 48 |
13 | Fulham | 38 | 55 | 61 | -6 | 47 |
14 | Wolves | 38 | 50 | 65 | -15 | 46 |
15 | Bournemouth | 37 | 50 | 64 | -14 | 45 |
16 | Brentford | 38 | 56 | 65 | -9 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 38 | 49 | 67 | -18 | 36 |
18 | Luton Town | 37 | 49 | 81 | -32 | 26 |
19 | Burnley | 38 | 41 | 78 | -37 | 24 |
20 | Sheffield United | 38 | 35 | 104 | -69 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő