Hivatalos: Galbraith kölcsönbe kerül
A Manchester United középpályása, Ethan Galbraith a szezon hátralévő részét a Salford City csapatánál tölti kölcsönben.
A 21 éves játékos másodjára teszi át ideiglenesen székhelyét, a következő hónapokban pedig a Manchester United U23-as csapatának egykori edzőjének, Neil Woodnak a kezei között fog fejlődni.
A Salford jól indította a szezont és jelenleg 4. helyen állnak a tabellán, miután első 6 meccsükből négyet is megnyertek. Galbraith ebben az új környezetben folytatja fejlődését, a United munkatársai pedig folyamatosan figyelemmel követik majd.
Az északír válogatott játékos 2019-ben debütált a felnőtt csapatban az Astana elleni Európa-liga összecsapáson, az előző idényben pedig rendszeresen a felnőtt kerettel edzhetett.
Az előző idényben a Doncasternél töltött időszakban 36 találkozón szerepelt, az U21-es válogatottban pedig a csapatkapitányi karszalagot is megkapta az EB selejtezők során. A középpályás 16 évesen csatlakozott a Unitedhez, a kölcsönadás hátterében pedig az áll, hogy az Akadémia továbbra is szeretné kiemelten kezelni a játékosok egyéni fejlődését.
A Unitednél mindenki sok szerencsét kíván Ethannek az előtte álló szezonban és folyamatosan figyelni fogják teljesítményét a Peninsula Stadionban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!