Ten Hag: A játékosaim harcoltak egymásért

Erik ten Hag elégedett volt csapata küzdőszellemével, mivel a Manchester United elhozta mindhárom bajnoki pontot a Leicester otthonából.


A Vörös Ördögök Jadon Sancho találatával 1-0-ra legyőzték a Leicester City csapatát és sorozatban a második idegenbeli mérkőzésüket tudták így lehozni kapott gól nélkül.

 

A holland menedzsert különösen lenyűgözte, ahogy a 90 perc alatt játékosai küzdöttek egymásért.

 

"Ismét jó volt a csapatszellem, 11 játékost láttam a pályán, akik harcolnak egymásért" - mondta a meccs után. "Elégedett vagyok azzal is, hogy nem kaptunk gólt, együtt védekeztünk, együtt támadtunk."

 

Ten Hag azonban nem vitatta azt, hogy további folyamatos fejlődésre van szükség a szezon során. Annak ellenére, hogy a csütörtök estét "előrelépésnek" titulálta, úgy véli, hogy "van még hova fejlődni, de ez normális a szezon elején".

 

 

Változtatásokra nagyjából egy óra elteltével került sor, amikor Casemiro is pályára lépett, majd Ronaldo is érkezett nem sokkal később. A menedzser utalt arra, hogy mindkettőnek több szerep juthat majd, ha így folytatják a felkészülésüket, hiszen az Európa-liga rajtja miatt szeptember során zsúfolt program várható.

 

"Amint Casemiro és Roni egyre fittebb lesz, úgy több hozzájárulást kell adniuk a csapatnak. Nem egy akármilyen alakulatra van szükségünk, hanem egy egységes csapatra."

 

Csütörtökön megerősítették, hogy Antony is csatlakozik a Vörös Ördögökhöz, Ten Hag pedig elárulta, hogy örülne, ha az Arsenal ellen már bevethető lenne egykori és immár újdonsült játékosa.

 

"Meglátjuk, egyszer már edzett velünk, egyéniben is, illetve csapatban is. Meglátjuk, hogy vasárnapra hogy áll."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!