Csapathírek az Arsenal meccs előtt
Erik ten Hag elárulta, hogy Antony már csütörtökön a csapattal edzett, miután véglegesítették átigazolását.
A brazil érkezését a nyári átigazolási időszak utolsó napján véglegesítettek, aki a Newcastle Unitedtől kölcsönbe kerülő Martin Dubravkaval egyetemben érkezik. Antony otthonról nézte a Leicester elleni összecsapást, mivel az a találkozó még túl korai lett volna számára, viszont Erik ten Hag nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a 22 éves támadó vasárnap az Arsenal ellen bemutatkozhat az Old Traffordon.
A holland menedzser megerősítette, hogy a brazil péntek délután is részt vesz a csapat edzésén a carringtoni edzőközpontban és el fog gondolkozni azon, hogy egykori Ajaxos játékosa készen áll-e arra, hogy az Ágyúsok ellen megmutassa tudását a pályán is.
Ten Hag logisztikai okokból a vasárnapi meccs előtti sajtótájékoztatót csütörtök este tartotta a King Power Stadionban, melyen Antony-val kapcsolatban is nyilatkozott.
"Ma (csütörtök) délután már edzett egyénileg, pénteken pedig már a csapattal fog készülni. Szombaton csapatmegbeszélést tartunk, addig átgondolom és utána döntünk."
A Vörös Ördögöknek ezen a hétvégén is nélkülözniük kell Anthony Martialt, aki a legutóbbi két bajnokit kihagyta egy sérülés miatt, amit még a Liverpool elleni találkozón szedett össze.

Ten Hag Aaron Wan-Bissakaról és Luke Shawról is beszélt miután a páros a francia támadóhoz hasonlóan hiányzott a csütörtöki keretből.
"Lukeról és Aaronról nem tudok még mit mondani, Anthony viszont biztos, hogy nem lesz bevethető vasárnap."
Arra a kérdésre, hogy mikor térhet vissza Martial, a holland azt válaszolta: "Jelenleg nem tudom megmondani."
Kíváncsian várjuk, hogy a holland menedzser változtat-e az eddig bevált kezdőcsapatán az Ágyúsok ellen, miután a legutóbbi 3 győzelem során mindig ugyan azt a kezdőt küldte pályára.
Ami biztos, hogy Ten Hag nagyon is tisztában van azzal, hogy milyen nehéz lesz a bajnokság jelenlegi éllovasa ellen játszani és elvárja, hogy a csapatában mindenki készen álljon a megmérettetésre.
"Láttam az Arsenalt játszani, kemény ellenfél lesznek, jól kezdték a szezont. Jól tükrözik azt, hogy milyen, amikor egy csapat egy jó edzővel van együtt hosszabb ideje."
"Szóval, ez egy jó teszt lesz számunkra, amit már alig várok. Kiválasztjuk a megfelelő kezdőt majd és a megfelelő keretet, ahogy most is tettük, mert a csereként pályára lépő játékosok is jól teljesítettek. Úgyhogy elégedett vagyok."
"Ez az, amit tovább kell építenünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Arsenal
Premier League, 6. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |