Beharangozó: Manchester United - Arsenal

Vasárnap délután az eddig hibátlanul teljesítő Arsenal látogat az Old Traffordra.


A 61. Premier League összecsapására készül a Manchester Unitted az Arsenal ellen vasárnap délután, a rangadó pedig jó mérce lehet arra vonatkozóan, hogy a zsinórban 3 mérkőzést megnyerő Vörös Ördögök mennyire lehetnek versenyképesek a bajnokságban és az egyéb sorozatokban. Arteta csapata ugyanis az egyetlen olyan alakulat, amelyik az első 5 bajnokiját megnyerte a szezon során, ezzel a teljesítménnyel pedig jelen pillanatban a tabella élén állhat, ám ez vasárnap utána Erik ten Hag reményei szerint változni fog, legalább is ami a nyerő szériát illeti.

 

A két csapat legutóbbi manchesteri találkozója gólgazdag mérkőzést hozott a klasszikus United fordítással, hiszen a meccs elején még az Ágyúsok szerezték meg a vezetést Smith Rowe révén, majd jött Fernandes egyenlítő gólja, utána pedig Ronaldo találatával már a házigazdák vezettek az 52. percben. Erre még a vendégek válaszolni tudtak és 2 perccel később Odegaard 2-2-re módosította az eredményt, ám a 37 éves portugál büntetőből megduplázta góljainak számát a rangadón, így végül 3-2-re a rekordbajnok diadalmaskodott.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Pellistri (bokasérülés), Williams (sérülés), Martial (Achilles-ín sérülés)

 

Arsenal: Elneny (combsérülés), Nelson (combsérülés), Partey (combsérülés), Odegaard (bokasérülés), Zinchenko (térdsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United legutóbbi 8 Premier League mérkőzéséből csupán 1-et tudott megnyerni az Arsenal ellen 3 döntetlen és 4 vereség mellett. Ez a győzelem pedig pont a legutóbbi manchesteri találkozójuk volt, a United 3-2-re nyert.

 

Az Ágyúsok legutóbbi 15 idegenbeli Premier League meccsükből csak 1-et tudtak megnyerni a rekordbajnok ellen 5 döntetlen és 9 vereség mellett. Az az 1 győzelem egy 1-0-s siker volt 2020 novemberében az Old Traffordon.

 

Az Arsenal több PL meccset veszített el idegenben a Vörös Ördögök ellen (17-et), mint bármely más ellenfél ellen és csak az Anfielden kaptak több gólt (69-et), mint az Old Traffordon (49-et).

 

A rekordbajnok a legutóbbi 16, Arsenal ellen megvívott Premier League találkozójából csupán 1 mérkőzést tudott lehozni kapott gól nélkül, ami egy gólnélküli döntetlen volt 2021 januárjában az Emiratesben. 

 

Az Ágyúsoké mindössze az 5. olyan csapat lehet a Newcastle (1994/95), a Chelsea (2005/06 és 2009/10), a Manchester City (2016/17) és a Liverpool (2018/19 és 2019/20) után, amelyik az adott Premier League szezonban az első 6 bajnokiját zsinórban megnyeri. Az Arsenal ezt egyébként már megtette az 1947/48-as idényben és akkor bajnokok is lettek.

 

A Manchester United legutóbbi 3, vasárnap megrendezett bajnokiját elveszítette és ezzel ez a második leghosszabb ilyen sorozata a bajnokságban az 1989 decembere és 1990 novembere közötti 5-ös vereségsorozatot követően.

 

Arteta csapata az idei szezonban eddig két bajnokit játszott idegenben és mindkettőt megnyerte. A Crystal Palace ellen 2-0-ra, míg a Bournemouth csapatát 3-0-ra tudták kiütni hazai pályájukon. Az első 3 idegenbeli Premier League meccsüket azonban 2013/14 óta nem tudták megnyerni, a klub története során pedig mindössze egyszer sikerült az első 3 vendégszereplésük során mindhárom összecsapást kapott gól nélkül lehozniuk, ami még 1995/96-ban volt Bruce Rioch vezetésével.

 

Az Arsenal legutóbbi 9 Premier League gólját bel lábbal lőtték, ami a leghosszabb ballábas sorozat egy csapat által a liga történetében. A Leeds-nek is volt egy ilyen 9 gólos balos sorozata 2021 augusztusa és novembere között.

 

 

Egymás elleni statisztika a Premier League-ben:

 

Mérkőzések száma: 60 (25 United győzelem, 18 döntetlen, 17 Arsenal siker)

Gólarány: 82/66 a United javára

Megítélt büntetők: United 8, Arsenal 5

Értékesített büntetők: United 5, Arsenal 3

Kapott gól nélküli mérkőzések: United 17, Arsenal 19

Sárga lapok: United 124, Arsenal 127

Piros lapok: United 5, Arsenal 4

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: V, V, GY, GY, GY

 

Arsenal: GY, GY, GY, GY, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Arsenal 3-2 (2021.12.02.)

United - Arsenal 0-1 (2020.11.01.)

United - Arsenal 1-1 (2019.09.30.)

United - Arsenal 2-2 (2018.12.05.)

United - Arsenal 2-1 (2018.04.29.)

 

 

A csapatok góllövői a bajnokságban:

 

United: Sancho 2 gól, Rashford 1 gól, Fernandes 1 gól

 

Arsenal: Jesus 3 gól, Martinelli 3 gól, Odegaard 3 gól, Magalhaes 1 gól, Saliba 1 gól, Xhaka 1 gól

 

 

Premier League, 6. forduló

Manchester United - Arsenal

Old Trafford, 2022.09.04. 17:30

 

 

A találkozó játékvezetője: Paul Tierney

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Dalot - Varane - Martinez - Malacia - Fernandes - Casemiro - Eriksen - Antony - Ronaldo - Sancho

 

Arsenal: Ramsdale - Tomiyasu - Saliba - Magalhaes - Tierney - Xhaka - White - Saka - Smith Rowe - Martinelli - Jesus

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Arsenal

Premier League, 6. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!