Sancho: A három pont a fontos
Jadon Sancho hiszi, hogy a Manchester United és ő is fényes jövő előtt áll, miután eredményes volt a Sheriff Tiraspol elleni Európa-liga csoportmérkőzésen.
Az angol válogatott szélső szerezte csapata vezetőgólját, amikor egy remek labdaérintést követően ballal tudott betalálni a hazaiak hálójába, majd nem sokkal később majdnem duplázni is tudott, amikor csak a gólvonalról tudtak tisztázni a moldávok.
"Csalódást keltő eredmény volt vereséggel kezdeni az európai kupaszezont, szóval tudtuk, hogy ma győzelmi kényszerrel lépünk pályára" - kezdte Jadon az MUTV-nek.
"Nagyon örülök a gólnak. De megismétlem, a legfontosabb dolog a három pont megszerzése volt, én pedig továbbra is keményen fogok dolgozni a csapatért."

A Vörös Ördögök előnyét Cristiano Ronaldo duplázta meg, amikor a manchesterieket idegenbe is elkísérő szurkoltábor előtt értékesítette büntetőjét. Amikor Sanchot az este másik gólszerzőjéről kérdezték, csak dicsérő szavakkal tudta illetni a portugált és hiszi, hogy tovább tudja majd növelni legendás gólmennyiségének számára a jövőben.
"Amikor Cristiano eredményes, amikor megfelelő önbizalommal rendelkezik, akkor képes egy, kettő, három vagy négy gólt is szerezni" - tette hozzá.
"Szóval mi nagyon örülünk neki."
Sancho kimaradt az angol válogatott csütörtökön délután, Gareth Southgate által kihirdetett 28 fős keretéből, ahogyan a sérüléssel bajlódó Marcus Rashford is. Azonban a korábbi Dortmund-játékosnak egy másik kulcsfontosságú célja is van: folyamatosan bizonyítani képességeit és keményen dolgozni a Unitedért a következő, Manchester City elleni rangadón.
"A világbajnokságon való részvétel egyike a céloknak, de sajnos nem kaptam meghívót a válogatottba. Nekem viszont továbbra is magamra kell koncentrálnom, keményen kell dolgoznom hétről-hétre. És én ezt is fogom tenni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |