Martinez: Büszke vagyok, hogy itt lehetek
A Manchester United védője, Lisandro Martinez a szezon első nemzetközi győzelmét követően elárulta, hogy nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a Vörös Ördögöket képviselheti.
A 24 éves játékos ismét Raphael Varane mellett szerepelhetett a védelem tengelyében és sikerült újabb kapott gól nélküli mérkőzést lehozni, melyet Jadon Sancho és Cristiano Ronaldo találatainak köszönhetően az angolok meg is nyertek a Zimbri Stadionban.
Martinez élete szépen indult az Old Traffordon és ragaszkodik ahhoz, hogy neki és társainak csakis a céljaikra kell figyelniük és örül, hogy a győzelmeket szenvedélyes játékkal tudja segíteni.
"Ma este nyernünk kellett, mert szükségünk volt a 3 pontra. Ez nagyon fontos volt számunkra" - kezdte az MUTV-nek nyilatkozva, a moldovai győzelmet követően.
"Nagyon keményen dolgozunk minden nap az edzéseken és ma Jadon fantasztikus gólt szerzett. Az is fantasztikus volt, ahogy játszottunk, a gólnál pedig szerintem mindenki kivette a maga részét a sikerből, Jadon pedig feltette az i-re a pontot. Nagyszerű befejezés volt, amit mindenki ünnepelhetett."

A United csalódást keltő szezonkezdetét követően az egykori Ajax játékost választották meg augusztus hónap legjobbjának a szurkolók, Erik ten Hag alakulata pedig szemmel láthatóan kezd összecsiszolódni, Lisandro pedig nem felejtette el megemlíteni Cristiano Ronaldo első idénybeli gólját sem, mellyel kialakult a 2-0-s végeredmény.
"Tudjuk jól, hogy Cristiano mekkora gólokat képes szerezni, de ma este ez a találat nagyon fontos volt az önbizalma szempontjából és a csapat számára is. Sikerült 2-0-ra nyernünk és ez nagyszerű."
A csapatot 600 szurkoló kísérte el Kisinyovba, az argentin védő pedig elismerően szólt a támogatásukról is és elmondta, hogy hatalmas büszkeséget érez, amikor egy ilyen tábor mögötte van.
"Nagyon boldog vagyok" - mondta, amikor arról kérdezték, milyen érzés hallani, hogy a nevét skandálják a lelátón szurkolók. "Kicsit meglepett a dolog, de ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy ide, a világ legjobb klubjába jöttem és fantasztikus, amikor a szurkolóktól azt hallom, hogy Argentína, Argentína. Számomra ez csodálatos."
"Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló