Blackburn U21 - Manchester United U21 - 6-1

A tartalék csapat egy kiadós vereségbe szaladt bele a Leyland County Groundon a Blackburn vendégeként a Premier League 2 aktuális fordulójában, pontosan hat gólt kapott a United U21, míg egyszer tudott csak válaszolni.


Szép napra virradt egy kiadós zakóhoz, amit a Manchester United U21-es csapata kapott a gólgazdag találkozót követően búcsúzóul. Már az első félidőben hat gól esett a mérkőzésen Vale, Wharton, Leonard és Harlock jóvoltából az első gólt szerző ráadásul duplázni tudott. 3-0-ás állásnál még Shoretire hozta vissza a meccsbe a csapatot, mégis 5-1-es állással vonultak a félidőre, hogy aztán a hazaiak a második félidőben majdcsak a fél csapatot lecserélve megadják a kegyelemdöfést Cirino jóvoltából.

 

Már a mérkőzés elején bekezd a Blackburn, Harlock húzta meg a baloldalon, átívelte a kapu jobb oldalára, ahol Wood visszatette a labdát középre, Vale azonban kapu mellé tüzelt.

 

Ismét támadnak a hazaiak, Harlock kap nagyszerű indítást a bal oldalon, meghúzza, szembe jön vele a Vörös Ördögök kapusa, ő pedig talán ennek hatására telibe trafálja a kapufát.

 

Éled a vendég csapat is, McNiell kap labdát a jobb oldalon, szabadon rohamozhatja a kaput, de ahelyett, hogy áttenné a túloldalra, vagy még vezetné kicsit a játékszert, messziről kilövi az oldalhálót.

 

Ismét United lehetőség, szögletet kapnak a vendégek, a beadást azonban Bennett a kapusba fejeli.

 

Blackburn helyzet, Harlock hozza fel a labdát a bal oldalon, beadását Vale a felső lécre fejeli, onnan viszont kipattan a labda.

 

Vale villan ismét, miután megkapta a tizenhatos előterében a labdát, a kapu jobb oldalát vette célba, de a kapus észrevette a szándékot és ráfeküdt a gyenge lövésre.

 

Nemsokkal később ismét Vale kap remek labdát, berobog vele a tizenhatosig és ezúttal elpasszolja a játékszert Mastny kapus mellett a bal sarokba. 1-0

 

McNiell kap labdát az ellenfél tizenhatosánál, a kapus kirohan a vendég támadó pedig harcosan megtartja a fentről lepattanó labdát, távolról kipróbálja kilőni az üresen maradt kaput, ám egy védő beleállt a lövésbe. Nagyszerű lehetőség volt.

 

Mastny szórakozott el egy labdát, miután a tizenhatostól nem messze álló támadóhoz passzolta a labdát, az pedig nemes egyszerűséggel visszaemelte a kapuba a labdát. Köszöni szépen. 2-0

 

Ismét Vale-t indították, most azonban önzetlenül átpasszolt a túloldalon felfutó Leonard irányába, aki megszerezte a hazaiak újabb gólját. 3-0

 

Hansen kapott jó labdát a tizenhatos jobb oldalán, nem totojázott, át is adta azt a középen érkező Shoretire-nek, aki kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. 3-1

 

Ismét a United védelem a középpontban, Bennett szórakozik el egy labdát, majd az érkező Leonard elfutott a kapus mellett, de miután kisodródott, középre passzolta az abszolút üresen érkező Vale felé, aki üres kapura nem hibázott. 4-1

 

Hazaiak oldalán Haddow cselezgette fel magát a tizenhatos előteréig, ahol kipasszolt a túloldalon érkező Harlock felé, aki egy bődületes bombával kilőtte a jobb felső sarkot. 5-1

 

Második félidő öt cserét követően is a Blackburnről szólt. Wood kapott a tizenhatos jobb oldalán labdát, nem is állítgatta, tesztelvén a kapust, rábikázta a labdát a kapusra, de Mastny most a helyén volt.

 

Másik oldalt is gyenge próbálkozás, Forson kapott labdát az ellenfél térfelén, azonban akcióépítés helyett a kapu mellé bikázta a labdát. Több volt ebben a méreg, mint a felismerés.

 

Soretire passzolt Jurado felé, aki becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd annak rendje, módja szerint kapu fölé bikázta a labdát.

 

Szépségdíjas gól a túloldalon. Cirino kapott jobbról beívelést, felpattintotta maga előtt a labdát háttal a kapunak, majd beollózta a játékszert a bal alsóba. 6-1

 

Hansen kap hosszú indítást, szépen lekezeli a labdát, kioszt egy cselt, majd belelövi a labdát a kapusba. Szép lehetőség volt.

 

A mérkőzés változatlan maradt, nem is érdemes sokat elemezni, a csapat továbbra is nyeretlenül áll a 12. helyen. A Brighton ellen tudnak javítani október 8-án 14:00 órakor hazai környezetben a Leight Sport Village-en.

 

Összefoglaló:

United: Mastny; Jurado, Bennett, Fredricson, Murray; Gore, Savage; Forson, Hansen, Shoretire; McNiell

Nem használt cserék: Collyer, Huddlestone, Kingdon, Wooster

Gólok: Vale 25, 38, Wharton 28, Leonard 33, Harlock 43, Cirino 60 ill.: Shoretire 36

Lapok: Shoretire ill. Maddow


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!