Játékosértékelés: Manchester City 6-3 Manchester United

Lássuk a Manchester City elleni idegenbeli mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Egyáltalán nem volt magabiztos és még a védelme sem tudott hatékony lenni a City támadói ellen. Lehet lesz egy-két álmatlan éjszakája a napokban. 4

 

Diogo Dalot: Már a 2. percben besárgult és nem igazán tudott mit kezdeni a jó formában játszó Grealish ellen, bár a védelem egészéről elmondható vele egyetemben, hogy pocsék teljesítményt nyújtottak. 2

 

 

Raphaël Varane: Már az első félidőben le kellett cserélni sérülés miatt és Haaland ellen sem tudott elég hatékony lenni, amíg a pályán volt. Reméljük a sérülés nem komoly és magabiztosan tér majd vissza hamarosan, mert lecserélését követőn még katasztrofálisabb lett a helyzet. 3

 

 

Lisandro Martinez: Nem tudta azt a teljesítményt hozni a City norvég csatára ellen, amit vártak tőle, hiányzott a tőle megszokott higgadtság és agresszió. 4

 

 

Tyrell Malacia: Elképesztő vol látni, hogy mennyire nem tudja tartani a lépést Fodennel, gyorsan el kell felejtenie ezt a mérkőzést és előre nézni. Lecserélése pedig indokolt volt. 1

 

 

Scott McTominay: Nem ezzel a teljesítménnyel tartotta eddig Casemirot a padon. Gündogan, De Bruyne és Silva is rendre túljártak az eszén, ha pedig sikerült labdát szereznie, akkor kapkodott és pontatlan volt. 3

 

 

Christian Eriksen: Egyik feladata az lett volna, hogy próbáljon lépést tartani Haalanddal, bár nem igazán értjük, hogy ezt miért tőle várták el és nem is sikerült neki. Nem tudta irányítani csapata játékát és talán a legrosszabb teljesítményt láthattuk tőle, mióta a nyáron Manchesterbe igazolt. 4

 

 

Antony: Gólját leszámítva nem igazán dicsekedhet semmivel, nemhogy a támadásokat, a védekezést sem tudta kellő mértékben segíteni. Viszont talán az ő gólja volt a meccsen a legszebb, ami sovány vígasz. 4

 

 

Bruno Fernandes: Labdával és labda nélkül is hatástalan volt. A labdákat elszórta és nagyon messze volt ez a teljesítmény attól, amit a portugáltól elvárnak. 3

 

 

Jadon Sancho: Egyáltalán nem izzasztotta meg sem Walkert, sem Cancelot és Malacia sem kapott tőle sok támogatást a védekezésben. Hanyag és lassú volt, a hazai szurkolók pedig ki is fütyülték. A legrosszabb produkciója vol a Unitedben. 2

 

 

Marcus Rashford: Többször is láttunk tőle rossz teljesítményt a Unitedben, de ez most ott volt a legrosszabbak között, semmi veszélyt nem jelentett a City kapujára és le is cserélték nem sokkal a második játékrész megkezdését követően. 2

 


Cserék:

 

 

 

 

Victor Lindelöf: (40. percben Raphaël Varane helyett) Semmivel nem nyújtott rosszabb teljesítményt, mint a lecserélt Varane, bár ez most nem pozitív jelző számára. Haaland és a City támadók megették vacsorára... 2

 

 

 

Luke Shaw: (46. percben Tyrell Malacia helyett) Jobban teljesített, mint Malacia, a labdával is sokszor találkozott, de nem tudott vele mit kezdeni. Nagyon nem lehet elégedett. 2

 

 

Casemiro: (59. percben Scott McTominay helyett) Kicsit stabilabb lett a beállítását követően a középpálya, de nem érte el azt a hatást, amit vártak a becserélésétől. 3

 

 

Fred: (70. percben Jadon Sancho helyett) Rengeteg energiát mozgósított, majd az ő lövését még védeni tudta Ederson, Martial azonban bekotorta a kipattanót. 5

 

 

Anthony Martial: (59. percben Marcus Rashford helyett) Keserédes "sikernek" nevezhető két találata a vereség miatt, de még így jó teljesítményt nyújtott, csak kerüljék el a sérülések, ha képes lenne így folytatni. 6

 


Menedzser:

 

 

 

 

Erik ten Hag: Nem tudta elengedni a már szinte kőbe vésett felállást és ennek meg is fizette az árát a United. Casemirot már rég be kellett volna integrálni a csapatba és akkor talán nem lett volna a csapat védelme olyan, mint a szita... 3
 
 
 
A Manchester United legjobb játékosa a ManUtdFanatics.hu szerint: Anthony Martial

 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!