Casemiro figyel a részletekre
Casemirot generációjának egyik legjobb játékosaként tartják számon, ez pedig nem a véletlen műve.
A Manchester United ötszörös Bajnokok Ligája győztes középpályása bevallotta, hogy a meccseit akár 3-4 alkalommal is kielemzi, hogy finomítani tudjon teljesítményén.
A focimániás játékos élvezi a Premier League-ben folyó versengést, az Everton ellen 2-1-re megnyert találkozón pedig még gólpasszt is adott Cristiano Ronaldonak, amely egyben a győzelmet is jelentett csapata számára.
A brazil játékos viszont a United Review-nak elmondta, hogy az ő feladata elsődlegesen nem a támadások segítése.
"Sokat nézem őket és nagyon élvezem" - válaszolta arra a kérdésre, hogy megnézi-e a statisztikáit a mérkőzések után. "Akár 3-4 alkalommal is végignézem a meccseimet, mert úgy gondolom, hogy így tanulhat az ember és tudja javítani a hibákat. Az én véleményem az, hogy továbbra is kulcsfontosságú, hogy fejlődjek."
"Sok meccset nézek. Imádom. A feleségem kicsit bosszús ilyenkor, mivel otthon is csak a foci van. A futball a szenvedélyem, ez a lelkem és hiszem, hogy ez a hozzáállás volt a sikereim kulcsa. Imádom a futballt játszani és nézni is."

Az exkluzív interjúban Casemiro elmagyarázta, hogy folyamatosan tanul angolul, miközben próbál alkalmazkodni a La Liganál jóval fizikálisabb bajnoksághoz.
A védekező középpályás a Goodison Parkban nagyon közel járt a gólszerzéshez is, ugyanakkor elismerte, hogy neki nem ez az elsődleges feladata Ten Hag csapatában.
"Úgy gondolom, hogy egyértelmű, hogy a gólszerzés fontos, ez magától értetődő, ugyanakkor, aki ismeri a pályafutásomat, az tudja, hogy az én szerepem a védekezés, hogy segítsek a csapattársaimnak hátul és hozzátegyek a labdakihozatalokhoz."
"Ez az én dolgom. Ha gólokat is tudok szerezni, az kiváló, de vannak játékosaink, akiknek ez az elsődleges feladata. Ott van Cris, Sancho, Rashford és Bruno, ők kifejezetten azért vannak a pályán, hogy gólokat szerezzenek."
"Én elsősorban védekezek és próbálok egyensúlyt és stabilitást adni a csapatnak. Segítek a társaim védekező munkájában és igyekszem minél jobban kihozni a labdát. Persze egy-egy gólnak is nagyon örülök, de én teszem a dolgom. A magas színvonalú munka és a jó védekezés az első."
A 30 éves játékos továbbra is törekszik arra, hogy megszilárdítsa helyét a United kezdőjében és lenyűgöző teljesítményével meghívót kaphasson a világbajnokságra készülő brazil válogatottba.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló