Eriksen tervei a világbajnokságig

Christian Eriksen szerint egyre inkább erősödik a hit a Manchester United csapatában és eltökélt szándéka, hogy a lehető legerősebben fejezzék be a szezon első felét.


Már csak két és fél hét van hátra a világbajnokság miatti szünetig, ám Erik ten Hag fiainak még 3 sorozatban is pályára kell lépnie. Eriksen, aki a United egyik kulcsfontosságú játékosává lépett elő úgy látja, hogy a csapat önbizalma a szezon előre haladtával egyre nő és megerősítette, hogy társaival arra koncentrálnak, hogy a még a szünetig hátralévő időben pozitív eredményeket érjenek el, kezdve a ma esti, Sheriff Tiraspol elleni Európa-liga mérkőzéssel, az Old Traffordon.

 

"Három sorozatban kell még megmutatnunk magunkat és az a célunk, hogy mindenhol a lehető legjobb pozícióba kerüljünk a világbajnokság előtt" - mondta Christian exkluzív interjújában.

 

Az Európa-ligáról így nyilatkozott: "Először is szeretnénk kivívni a továbbjutást, méghozzá az első helyen, mivel a csoportmásodiknak rájátszás következik."

 

"Szeretnénk a Premier League-ben is a lehető legjobban szerepelni a világbajnokság előtt és tovább akarunk jutni a Ligakupában is, szóval sok meccset kell megnyernünk."

 

"Mindenki játszani akar és részese akar lenni ennek. Azt is tudjuk, hogy sok meccsünk van még és mindenki meg fogja kapni a lehetőséget, hogy megmutassa mire képes."

 

 

"Dolgozni kell és amikor pedig lehetőséget kapsz és jól teljesítessz, akkor biztos vagyok benne, hogy azt a menedzser értékelni fogja és több játékidőt biztosít majd."

 

Eriksen egyike azon középpályásoknak, akik az utóbbi időben kiváló formát mutattak. Casemiro, Fred, McTominy és Fernandes is egyaránt fontos gólokat szereztek az elmúlt néhány mérkőzésen, a dán szerint pedig létfontosságú, hogy ezt folytatni tudják.

 

"Középpályásként úgy gondolom, hogy több gólt kell szereznünk, hogy segítsük a csapatot és minél könnyedebbé tegyük a meccseinket. Jó volt a kezdés számomra, igaz az első gólommal még adós vagyok, de, ha a többiek továbbra is továbbra is gólokat szereznek, akkor rendben vannak a dolgok."

 

Casemiro formájával és múlt hétvégén a Stamford Bridge-en szerzett találatával kapcsolatban Eriksen azt mondta: "Nagyon örültem neki, bár így akkor ő hamarabb szerezte meg az első találatát hozzám képest. Jó srác és szerintem nagyon jól beilleszkedett. Láthatják a pályán, hogy milyen minőséget képvisel."

 

"Rengeteg nyugalmat ad és sok tapasztalatot hozott magával. Rengeteg mérkőzést játszott pályafutása során és sok trófeát nyert. Tudja, hogyan kell futballozni, jól olvassa a játékot, jó ritmusban tud játszani, szóval jó, hogy velünk van."

 

Casemiro Chelsea elleni gólja pontszerzést ért, míg Scott McTominay hajrában szerzett találata az Omonia elleni Európa-liga találkozón győzelmet a Vörös Ördögök számára. 

 

"Természetesen szeretnék korábban lezárni a mérkőzéseink végkimenetelét" - mondta mosolyogva Eriksen.

 

"Jelen pillanatban megtesszük, amit tudunk és néha az utolsó pillanatokban szerzett gól is nagyon jól tud jönni, még akkor is, ha csak döntetlent ér. Nyilvánvalóan nagyon fontos, hogy ne veszítsünk."

 

"Egyre magabiztosabbak vagyunk és egyre jobban hiszünk abban, hogy meg tudjuk nyerni a meccseket."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!