Ten Hag: Nem szeretem a barátságos meccseket
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere azt akarja, hogy csapata minden meccsen győzelemre törekedjen, így a világbajnoki szünet alatt megrendezésre kerülő spanyolországi edzőmeccseken is.
A Vörös Ördögök december 7-én a Cadiz, majd 3 nappal később a Real Betis csapatával fognak találkozni, a két mérkőzést pedig élőben lehet majd követni az MUTV segítségével.
A holland menedzser azonban kihangsúlyozta, hogy nem kívánja szimpla barátságos mérkőzéseknek tekinteni ezeket, mivel azt szeretné, hogy a világbajnokságról lemaradó játékosai megmutassák, hogy helyük van akár a felnőtt csapat kezdőjében is, még azt megelőzően, hogy a szezon újraindulna majd a torna végeztével.
"Áhh, ők igazán versenyképes csapatok" - mondta a menedzser a Cadizról és a Betisről. "Ez az, amit én szeretek. Nem szeretem a barátságos mérkőzéseket. Nehéz meccsekre van szükség, hogy készen álljunk az újrakezdésre és e szerint készülünk."

Spanyolország kézenfekvő választás volt a United részéről, hiszen a kellemesebb időjárás is csak jót tehet decemberben.
"Mindig jó a napsütés, 'D' vitamin forrás, bevisszük az 'E' formulát, azaz feltöltődünk energiával. Ezért is választottuk Spanyolországot" - tette hozzá.
A Spanyolországban eltöltött időszak lehetővé teszi majd, hogy a Katarban nem szereplő játékosok formában tartsák magukat a szezon újrakezdéséhez. A szünetet megelőzően a Vörös Ördögöknek még 4 mérkőzése van hátra, csütörtök este a Real Sociedad ellen lépnek pályára az Európa-ligában, majd következik az Aston Villa ellen két találkozó, az egyik a Premier League-ben, a másik a Ligakupában, a sort pedig egy londoni utazás zárja a Fulham otthonába.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Real Sociedad - Manchester United
Európa-liga, 6. csoportmérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |