Bruno: Garnacho eddig hozzáállása miatt nem kapott lehetőséget
Bruno Fernandes szerint Alejandro Garnacho azért kezdett most egyre több lehetőséget kapni a Manchester United felnőtt csapatában, mert javult a hozzáállása a felkészülési szezon óta.
A Manchester United az Európa-liga csoportkör utolsó mérkőzésén 1-0-ra győzni tudott a Real Sociedad otthonában, köszönhetően a fiatal Garnacho góljának és bár a továbbjutást már korábban kiharcolták, a csoport első helye így sem lett meg nekik.
Találatával a 18 éves játékos lett a legfiatalabb, nem angol nemzetiségű, aki eredményes volt európai kupamérkőzésen a Unitedben, amely rekordot korábban egy bizonyos George Best tartotta.
Mindazonáltal Fernandes szerint a szélső nem rendelkezett éppen a legjobb hozzáállással a szezon kezdetén, mostanra azonban az ebben beállt változás miatt kezdte megkapni a bizonyítási lehetőségeket.
"Ő korábban is jó volt, de tudja, hogy sokat várunk tőle. Természetesen még mindig nagyon fiatal, de már nagyon jól teljesít."
"A szezon elején nem hozta a legjobb formáját. A túrán nem azt a hozzáállást mutatta, amit kellett volna. Ezért nem kapott eddig lehetőséget a bizonyításra."
"Most azért kapja meg a bizalmat, mert jobban edz, más a hozzáállása, amikkel kiérdemli a játéklehetőségét."

A Real Sociedad elleni mérkőzést követő hivatalos sajtótájékoztatóján Erik ten Hag arról beszélt, reményei szerint Garnacho fenn tudja tartani hozzáállását és teljesítményét.
"Természetesen csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült elérni a célunkat és két gólos vezetést szerezni, de győztünk, nem kaptunk gólt és nagy pozitívum, hogy van egy extra emberünk a támadószekcióban Garnacho személyében, aki nagyon jó fejlődést mutatott be az elmúlt időszakban" - tette hozzá.
"Remélem, hogy fenn tudja tartani ezt a mostani hozzáállását, ahol megbízható, láthatóan veszélyes, képes helyzetet kidolgozni, a végső passzokat megadni és gólt is szerezni, szóval egyértelműen jó folyamatban van."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Alejandro Garnacho
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |