ÉLŐ: Európa-liga play-off sorsolás
Lássuk, hogy mely csapat "testén" keresztül vezet a Vörös Ördögök útja az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába a legjobb 16 közé.
Erik ten Hag csapatának végül nem sikerült Spanyolországban legalább két gólos különbséggel legyőznie a Real Sociedad alakulatát, így végül az "E" jelzésű csoport 2. helyén végeztek, emiatt pedig rájátszásra kényszerülnek egy, a Bajnokok Ligája csoportjából 3. helyen kieső csapat ellen.
A lehetséges ellenfelek listája meglepő módon igencsak veretes, korábban pedig már írtunk is, de nézzük meg gyorsan felsorolva, hogy kik is kerülhetnek a United útjába.
Az Ajax, a Barcelona, a Bayer Leverkusen, a Juventus, az RB Salzburg, a Sevilla, a Sahtar Donyeck és a Sporting csapatainak nevét fogja rejteni az a kalap, amelyből a holland mester és fiai várják az ellenfelet, a névsort böngészve viszont megállapítható, hogy nagyon jó lett volna ezt a plusz két találkozót elkerülni, az amúgy is igenycsak zsúfolt menetrendben.

A kisorsolt párosok a mérkőzéseket majd 2023 február 16-án és 23-án fogják lejátszani, a párharcok győztesei pedig csatlakoznak a legjobb 16-ba jutott csoportelsőkhöz (a további párosításokat 2023 február 24-én fogják kisorsolni), a vesztesek pedig kiesnek a 2022/23-as európai kupaszereplésből.
A play-off sorsolás magyar idő szerint 13:00-kor kezdődik, mi pedig élőben követjük és osztjuk meg veletek a kialakult párosítások nevét.
Párosítások:
1. FC Barcelona - Manchester United
2. Juventus - FC Nantes
3. Sporting - FC Midtjylland
4. Sahtar Donyeck - Stade Rennais FC
5. AFC Ajax - FC Union Berlin
6. Bayer 04 Leverkusen - AS Monaco
7. Sevilla FC - PSV Eindhoven
8. FC Salzburg - AS Roma
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |