Menedzsere figyelmeztette Garnachot
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag figyelmeztette tinédzserkorú játékosát, Alejandro Garnachot, hogy az Old Traffordon való befutási lehetősége a hozzáállásán fog múlni.
A 18 éves tehetség a kispadról beállva két gólpasszt kiosztva segített csapatának talpra állni a csütörtöki, Aston Villa ellen 4-2-re megnyert Ligakupa mérkőzésen és ezzel kivívni a Burnley elleni, következő körben történő folytatás lehetőségét.
Az U20-as argentin válogatott játékos Ten Hag irányítása alatt a Sheriff Tiraspol ellen október végén megnyert Európa-liga csoportmérkőzésen lehetett kezdő felnőtt pályafutása során először, majd egy héttel később a Real Sociedad otthonában első gólját is megszerezte tétmérkőzésen.
Ten Hag azonban korábban elismerte, Garnacho viselkedése a szezon korábbi szakaszában nem felelt meg az általa elvártaknak, amely kapcsán olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a felkészülési szezonban kétszer is elkésett a csapat edzéséről.
A Villa elleni meccs után a holland menedzser pedig ismét kihangsúlyozta a jó hozzáállás fontosságát.

"Jó volt, hogy beállt és ilyen teljesítményt nyújtott, illetve hatással tudott lenni a mérkőzésre az asszisztjaival, cseleivel és a védelem mögé történő befutásaival" - kezdte Ten Hag.
"Még tanulnia kell a dolgokat, de természetesen nagyon boldogok vagyunk a fejlődése miatt és hogy hozzá tud tenni a csapathoz."
"Minden a hozzáállásán és az attitűdjén múlik. Ha tovább folytatja a munkát, akkor igen, lehetséges [hogy többet játszon]. Ő minden nap egyre jobbá akar válni. A megfelelő dolgokat kell tennie az életstílusában. A képessége rendelkezésre áll."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Alejandro Garnacho
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló