Eriksen megnevezte két bálványát
Christian Eriksen elárulta, hogy ki volt az a két játékos, akire fiatal korában felnézett.
A Manchester United középpályása, aki jelenleg Dániát képviseli a katari világbajnokságon a közelmúltban vett részt egy szurkolói kérdezz-felelek interjún, amelyben az egyik kérdező, a szingapúri Ram bálványairól kérdezte.
A 30 éves játékosnak két legenda is eszébe jutott, akik mindketten zseniálisak és kreatívak voltak és akiknek élvezettel nézte játékát.
"Nekem kettő volt" - válaszolta Christian. "Totti volt az egyik, amikor sokat játszottam a Futball Menedzserrel, majd Laudrup. Michael Laudrup, az egyetlen és örök."
"Ő azért is, mert dán volt és nagyon tetszett a játékstílusa."
Totti teljes játékos pályafutását a Roma csapatánál töltötte és 250 góljával a 2. helyen áll a minden idők legjobb Serie A góllövőinek listáján Silvio Piola mögött. A 2006-os világbajnokságot megnyerő olasz válogatottnak is a tagja volt.
Laudrup, akinek testvére, Brian szintén élvonalbeli játékos volt, a Barcelonaban, Real Madridban és két olasz klubban, a Lazioban és a Juventusban játszott. A tehetséges támadó 104 válogatott találkozón képviselhette a dánokat, ezek közül különösen kiemelkedő volt az 1986-os világbajnokság számára. Pályafutását Christian egykori klubjában, az Ajaxban fejezte be.

A dánok 1998-ban Laudrup irányításával kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a világbajnokságon, Eriksen pedig azon lesz, hogy csapatával minimum a kieséses szakaszba jussanak.
Kasper Hjulmand csapata döntetlent játszott Tunéziával és minimális vereséget szenvedett Franciaországgal szemben, így nagy nyomás nehezedik rájuk a G csoport utolsó mérkőzésén, a Ausztrália ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ