Listázták a szurkolói csoportok az új tulajdonossal szembeni elvárásaikat
Több, mint 50 Manchester United szurkolói csoport jegyzi azt a listát, amely a klub potenciális vevői felé támasztott követeléseiket tartalmazza - köztük az abbéli elköteleződést is, hogy a jövőben nem csatlakoznak az Európai Szuperligához és tovább folytatják a női csapat fejlesztését.
A klubot 2005-ben megvásárló Glazer család novemberben hivatalos közleményt adott ki, amelyben bejelentették, megkezdték a "stratégiai alternatívák" feltérképezését - amely egyik lehetséges kimenetele a klub eladása is lehet.
Egy nyílt levélben a Vörös Ördögök szurkolói csoportjai most arról írtak, azt akarják, hogy a klub új tulajdonosai "gondoskodjanak és invesztáljanak", illetve tekintsék "többnek, mint kereskedelmi eszköz" a klubot.
Bármely potenciális vevőjelölttel szembeni elvárások:
- Legyen elkötelezett a klub meglévő adósságállományának eltüntetésére és új részvények kibocsátásával a jövőbeli tőkeemelésre
- Invesztáljon a klub férfi, női és utánpótlás csapataiba, illetve az Old Trafford és az edzőközpont infrastruktúrájának modernizálásába
- Adjon lehetőséget a szurkolói résztulajdonszerzésre, emellett pedig a szurkolói képviselet is legyen a klub vezetőségében
- A "Football Club" szókapcsolat kerüljön vissza a klub címerébe
- Segítse és támogassa a női csapat fejlődését
- Köteleződjön el amellett, hogy a szurkolók többségi támogatása nélkül soha többé nem keresi az Európai Szuperligához hasonló kezdeményezésekhez való csatlakozás lehetőségét
- Tartsa fenn a méltányos árazást a szurkolói jegyvásárlásban

A nyílt levelet többek között az olyan hivatalos szurkolói klubok vezetői látták el aláírásukkal, mint a Manchester United Supporters Trust (MUST) és a MUFC Women's Supporters Club, de számos más Egyesült Királyságbeli és külföldi szurkolói klub is a kezdeményezés mellé állt.
Elmondásuk szerint "hasznos" lenne a potenciális vevőjelöltek számára, ha "megértenék, a szurkolók mit akarnak egy új tulajdonostól, annak érdekében, hogy elnyerje a támogatásukat".
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Glazer
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |