Shaw reakciója belső védőként való szereplésére

Luka Shaw elmondása szerint bárhol szívesen játszik, ahol csak Ten Hag akarja és elárulta azt is, hogy nagyon élvezte, hogy Raphael Varane mellett szerepelhetett a legutóbbi két mérkőzésen a védelem tengelyében.


A 23-as számú játékos zsinórban a 2. meccsét játszotta belső védőként Raphael Varane oldalán és magabiztos teljesítménnyel segített újabb kapott gól nélküli találkozót lehozni a Vörös Ördögöknek.  Az angol játékos elmondása szerint nagyon élvezte ezt a szerepkört.

 

"Sok világklasszis középhátvéd van itt, de nem tagadhatom, hogy rendkívül élveztem ezt a szerepkört" - mondta a lefújást követően az MUTV-nek.

 

"Ez nagyon más, nem igazán tapasztaltam még ilyet. Persze, játszottam már belső védőt, de akkor 3-as rendszerben, ez pedig teljesen más."

 

"A menedzsernek szüksége volt rám azon a poszton és boldogan játszom bárhol, ameddig pályán vagyok. Az is sokat segít mindig, hogy ha egy olyan világszínvonalú játékos van mellettem, mint Varane. Sokat beszélgetett velem nem csak meccs közben, hanem előtte is és ezt nagyon élveztem."

 

"És persze azok is, akik most nem annyit játszanak ezen a poszton, mint Vic, vagy Harry is nagyon soka segítettek azzal kapcsolatban, hogy mit tegyek. Számomra ma az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk és ne kapjunk gólt."

 

 

A Molineux Stadionban tett látogatás során aratott győzelem a legjobb 4 közé repítette a Unitedet Shaw és a többi Vörös Ördög legnagyobb örömére. A lefújást követően Shaw a BT Sportnak kijelentette:

 

"Ez egy hatalmas győzelem. MIndig szoros meccseket játszunk, amikor ide jövünk. Nekik ez volt az új menedzserükkel az első Premier League mérkőzésük és tudtuk, hogy nehéz feladatunk lesz, de úgy gondolom, hogy sikerült a lehető legjobban helyt állnunk ellenük."

 

"Gyengére sikeredett az első félidőnk, ezt a menedzser is elmondta az öltözőben, de, ha valaki olyan, mint Marcus Rashford pályára lép a második játékrészben, akkor szinte biztosra vehető, hogy jönni fog a gól is."

 

"Ez egy nagyszerű győzelem volt és most it az ideje, hogy a következőre összpontosítsunk."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!