Shaw: Ez volt a legjobb hangulat, amit tapasztalatam itt

Luke Shaw szerint a szombati, Old Traffordon rendezett Manchester City elleni városi derbin tapasztalt hangulat volt a legnagyszerűbb, amit azóta tapasztalt, hogy a Vörös Ördögök játékosa.


Az angol válogatott játékos a teljes mérkőzésen középhátvédet játszott az Álmok Színházában és ismételten hibátlan teljesítménnyel járult hozzá, hogy a ne csak a városi riválison való felülkerekedés, de a három pont otthon tartása is sikerüljön.

 

Bruno Fernandes és Marcus Rashford is eredményes tudott lenni, így Erik ten Hag legénysége meg tudta fordítani az állást Jack Grealish vezetőgólját követően, amely már sorozatban 10. hazai győzelmük volt, Shaw pedig elismeréssel beszélt a Vörös Ördögök szurkolóiról, akik űzték-hajtották csapatukat a sikerért.

 

"Ez csodálatos" - kezdte Luke az Old Trafford hangulatáról a klubmédiának adott mérkőzés utáni interjújában.

 

"Már hosszú ideje, szerintem nyolc éve itt játszom. De ma volt a legnagyszerűbb hangulat, amiben valaha érintett voltam."

 

"Ez mutatja, hogy a szurkolók velünk vannak, a megfelelő irányba terelnek minket, én pedig nagyon remélem, hogy nagyon élvezték a mai napot."

 

"Imádjuk ezt az atmoszférát; imádjuk, hogy itt vannak és örömünkre szolgál, hogy újra boldoggá tudtuk tenni őket."

 

 

Shaw és Varane az egész mérkőzésen minimumon tudta tartani a City gólveszélyes támadóját, Erling Haalndot, míg a United energiája és elkötelezettsége jelentette a különbséget a két csapat között.

 

Bár az összecsapás végén Pep Guardiola tanítványai még nagy nyomás alatt tartották a hazaiakat és a vezetést is ők szerezték meg, Luke úgy érezte, hogy a United megérdemelte szerezte meg a három pontot - miután a City-nek csak egyetlen kapura tartó lövése volt a 90 perc alatt.

 

"Nagyon boldog vagyok" - tette hozzá.

 

"Szerintem összességében megérdemeltük a győzelmet. Azt gondolom, hogy az első félidőben rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Egy másik napon talán értékesíteni tudtuk volna őket, de így is hihetetlenül büszke vagyok a csapatra."

 

"A pályán mindenki mindent kiadott magából és különösen a csereként beállók nagy hatással tudtak lenni az eseményekre, az pedig egy hihetetlenül nagy segítség, hogy bevetésre készen álltak és ennyit hozzá tudtak tenni a játékunkhoz. Boldog és elégedett vagyok amiatt, amit a csapattól láttam."

 

"Csapatként nagyon, de nagyon jól védekeztünk és szerintem nagyon jó volt ezen a mérkőzésen részt venni. Mint már mondtam, mindenki mindent beleadott és ma a legfontosabb a három pont megszerzése volt." 

 

"Nem számít, hogy kik azok a játékosok, akikkel szembe kerülünk, mindig a három pont megszerzésére törekszünk és hogy a táblázaton előrébb juthassunk. Ma ezt meg is tettük és én ennek nagyon örülök."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!