Ten Hag: Az elszántságunk lesz a kulcs a Forest ellen
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag ragaszkodott ahhoz, hogy játékosainak nagy elszántsággal kell fellépniük a Nottingham Forest elleni Ligakupa elődöntő visszavágóján.
A múlt heti 0-3-as sikert követően magabiztosan várhatják a visszavágót a Vörös Ördögök az Old Traffordon. A kényelmes pozíciót biztosító előnyt pedig Marcus Rashford, Wout Weghorst és Bruno Fernadnes találatainak köszönhetik.
A Forestnek azonban nincs veszítenivalója és abban a reményben érkeznek az Álmok Színházába, hogy megfordítják a számukra jelenleg kiesést érő eredményt, Ten Hag pedig azt szeretné, ha csapata maximális erőbedobással állna bele a mérkőzésbe, hogy bebiztosítsák helyüket a Ligakupa londoni fináléjába.
"A lehető legelszántabban kell belemennünk a szerda esti találkozóba, mert ez egy trófea megnyerésének a lehetősége és ott szeretnénk lenni a Wembley-ben" - kezdte a menedzser a klubmédiának adott interjújában.
"Rég volt, hogy a Manchester United döntőbe jutott és az a célunk, hogy megnyerjük a sorozatot. Tehát mindent meg kell tennünk ezért, ami azt jelenti, hogy maximálisan összpontosítunk, minden energiánkat mozgósítanunk kell és kidolgoznunk egy jó tervet."

"Egy jó csapattal, a Nottingham Foresttel állunk szemben, akik nagyon jól játszanak. Ezzel tisztában kell lennünk, ahogy azzal is, hogy a sorsunk a saját kezünkben van."
A United lenyűgöző teljesítményt nyújt a világbajnoki szünet óta, hiszen Ten Hag csapata hazai pályán veretlen, a zsinórban megnyert hazai mérőzések pedig növelik a játékosok önbizalmát.
Erik elárulta, hogy érzi a jó légkört csapata körül és elmondta azt is, hogy tisztában van azzal, hogy a régóta trófeára vágyó szurkolók számára mit jelentene az, ha bejutnának a Wembley-ben megrendezésre kerülő döntőbe.
"Nagyszerű, ahogy a hangulatt is biztos az lesz szerda este a szurkolóinknak köszönhetően" - tette hozzá a holland. "A szurkolók mögöttünk állnak és nekünk is meg kell mindent tennünk. Profinak kell lennünk és készen kell állnunk a mérkőzésre és nekünk kell irányítanunk."
"Fontos, hogy csakis így közelíthetjük meg ezt a találkozót, a játékosoknak pedig el kell végezniük a feladatukat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Nottingham Forest
Ligakupa, elődöntő - 2. mérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Manchester City
Premier League 4. fordulóOld Trafford
2026-09-13 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzés
Old Trafford
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 4. forduló