Ten Hag: Sancho brilliáns volt
Erik ten Hag örült Jadon Sancho teljesítményének, amit a Leeds elleni 2-2-es döntetlen során mutatott csereként beállva.
A szélső első találatát jegyezte az októberi, Chelsea elleni Premier League mérkőzés óta. Gólja pedig egyenlítés jelenett csapata számára, miután Marcus Rahsford visszafejelte őket a meccsbe.
Sancho élénk játéka megváltoztatta a csapa dinamikáját, hatékonyan játszott össze a pálya bal szélén Luke Shaw-val és rengeteg fejfájást okoztak az ellenfél védelmének.
"Boldog vagyok" - mondta a menedzser a Sky Sports-nak adott interjújában. "Tudjuk, hogy nagyszerű futballista és, hogy határozottan nagy hatást gyakorolhat a csapatunkra, ahogy ezt ma este is tette."
"Úgy gondolom, hogy tud következetes lenni és nagy hatást kifejteni, de ehhez nagyon keményen kell dolgoznia minden nap, ahogy mindenki másnak is. Jelenleg jó a kedélyállapota, a gól pedig azt hiszem erősíteni és motiválni fogja őt arra, hogy mégtöbbet adjon és akkor meglátja majd, hogy sokkal többe is fog kapni."

"Természetesen, ahogy mondtam, zseniális játékos és a második gólunk nagyon tetszett, főleg miatta."
Az Old Traffordon tartott mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a menedzser folytatta a Sanchoval kapcsolatos gondolatait és elárulta, hogy véleménye szerint a mostani lendületet Jadon felhasználhatja arra, hogy visszatérjen a csúcsformájához.
"Nagyon örülök, hogy jó irányba halad" - magyarázta. "Remélem, hogy meg tudja tartani a lendületet. Biztos vagyok benne, hogy ez megerősíti és mégtöbbre motiválja. Amint láthattuk, zseniális játékos és, ha befekteti a kellő energiát, akkor képes lesz kiemelkedően teljesíteni."
"Úgy gondolom, hogy most van egy olyan csapatunk, amely képes diktálni a mérkőzések ütemét és többet játszani az ellenfelek térfelén és ez tetszik neki. Képes szűk helyeken játszani és képes változást hozni. A második gól is ezt mutatja, de azt gondolom, hogy már a múlthéten is megmutatta, amikor beállt."
A holland menedzser szerint csakis Sanchon múlik, hogy hogyan fog teljesíteni a szezon hátralévő részében, de elmondta, hogy még nem ígérte meg neki, hogy hétvégén az Elland Roadon kezdő lesz.
"Ez az ő kezében van" - válaszolta Erik, amikor arról kérdezték, hogy mi vár a 25-ös számú játékosra. "Ha akarja, meg tudja csinálni és nagyon jól illeszkedik ebbe a csapatba. Örülök neki és nagyon élvezem, ahogy figyelhetem a hittel és örömmel teli játékát. Nagyon jó őt újra látni."
"A hétvégi kezdőbe való kerülésre még korai lenne bármit mondani. Át kell gondolnom és először elemeznem kell a játékát. Gondolkodom, utána pedig majd döntök."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló