Beharangozó: Manchester United - Leicester City

Hazai bajnokival folytatódik a mérkőzések sorozata a Vörös Ördögök számára.


Nem sok ideje lesz Erik ten Hag csapatának kipihenni a csütörtöki, Barcelona elleni Európa-liga találkozót, hiszen vasárnap kora délután már a Rókákat fogadják az Old Traffordon.

 

Mindkét csapat győzelemmel zárta a legutóbbi fordulót. A United idegenben győzte le a Leeds együttesét 0-2-re, a Leicester pedig nagy meglepetésre 4-1-re kiütötte a Spurs-t, bár az idei teljesítményük ennek ellenére nem túl meggyőző. Erik ten Hag fiainak is becsúszott egy-egy kedvezőtlenebb eredmény az elmúlt hetek bajnokijain, de ennek ellenére fel tudtak lépni a dobogó 3. fokára 46 pontot gyűjtve eddig és mindössze 5 ponttal vannak lemaradva az 1. és 2. helyen álló Manchester City és Arsenal mögött. A 4. helyen tanyázó Szarkák pedig szintén 5 egységgel le vannak maradva.

 

Ez lesz az utolsó bajnoki, melyen a csapatnak nélkülöznie kell Casemirot, aki 3 meccses eltiltásából kettőt már letudott, a Barca ellen pedig azért látható volt, hogy mennyire fontos is az ő jelenléte a középpályán.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Antony (sérülés), Eriksen (bokasérülés), Marial (sérülés), McTominay (sérülés), Van de Beek (térdsérülés), Casemiro (eltiltás)

 

Leicester: Bertrand (térdsérülés), Justin (térdsérülés), Evans (izomsérülés), Soumare (combsérülés)

 

 

Érdekességek: 

 

Az idei szezonban a United 0-1-re legyőzte Rodgers csapatát idegenben, ezzel pedig véget vetettek a Rókák elleni 4 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatuknak, melyben 2 döntetlen mellett 2 vereségük volt.

 

A Leicester elkerülte a vereséget a legutóbbi két látogatása során az Old Traffordon (1 győzelem, 1 döntetlen), legutóbb azonban 1972 augusztusa és 1977 áprilisa között volt hosszabb vereség nélküli bajnoki sorozatuk az Álmok Színházában, akkor 1 győzelem és 3 döntetlen jött össze nekik.

 

A Manchester United a legutóbbi 27 Leicester elleni Premier League találkozójának mindegyikén legalább egyszer betalált a Rókák kapujába. A sorozat történetében csak a Manchester City-nek van hosszabb gólszerző sorozata egy adott csapat ellen, ez pedig a Newcastle, akik 28 meccsen kaptak gólt zsinórban a City-től.

 

Miután a 2021/22-es idény utolsó két bajnoki meccsét, majd a következő szezon első két mérkőzését elveszítette a Manchester United, a legutóbbi 21 Premier League találkozójából csupán 3-at bukott el 14 győzelem és 4 döntetlen mellett, sőt, amióta megszerezték első győzelmüket a szezonban (a Liverpool ellen augusztus 22-én), azóta több pontot szereztek, mint bármely másik csapat (46-ot).

 

Brendan Rodgers csapata a legutóbbi két bajnokiját megnyerte annak ellenére, hogy hátrányba kerültek ezeken. Az Aston Villa-t 4-2-re, a Tottenhamet 4-1-re ütötték ki. Korábban 4 alkalommal fordult elő, hogy egy csapat zsinórban 3 meccset megnyert annak ellenére, hogy mindegyiken ők kerültek hátrányba. A Leeds 1997 novemberében, a Manchester United 2003 januárjában, az Arsenal 2012 márciusában, illetve a Liverpool 2022 májusában.

 

A Leicester január óta először nyerhetne meg 3 egymást követő bajnokit is, miközben az előző két bajnokin 8 gólt szereztek, ezt megelőzően viszont 8 Premier League találkozón tudtak 7 gólt szerezni.

 

A Vörös Ördögök ebben a szezonban ligacsúcsot jelentő 8 gólt szereztek cserejátékosok révén, eközben pedig a Leicester kapta a legtöbb gólt csereként pályára lépő játékosoktól az idényben, összesen 7-et.

 

Marcus Rashford a legutóbbi 6 hazai PL mérkőzésén betalált, a United történetében pedig mindössze két játékos tudhat magáénak ennél többet ebben a mutatóban. Ők Wayne Rooney (2009 decembere és 2010 márciusa 8 egymást követő meccsen) és Cristiano Ronaldo (2008 márciusa és novembere között 10 meccsen).

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

Lejátszott mérkőzések: 33 mérkőzés (20 United győzelem, 9 döntetlen, 4 Leicester siker)

Gólok: United 67, Leicester 31

Megítélt büntetők: United 4, Leicester 2

Értékesített büntetők: United 3, Leicester 2

Kapott gól nélküli találkozók: United 15, Leicester 2

Sárga lapok: United 46, Leicester 38

Piros lapok: United 1, Leicester 1

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: D, V, GY, D, GY

 

Leicester: V, V, D, GY, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Leicester 1-1 (2022.04.02.)

United - Leicester 1-2 (2021.05.11.)

United - Leicester 1-0 (2019.09.14.)

United - Leicester 2-1 (2018.08.10.)

United - Leicester 2-0 (2017.08.26.)

 

 

A csapatok legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

United: Rashford 12 gól, Fernadnes 5 gól, Antony 3 gól, Martial 3 gól, Sancho 3 gól

 

Leicester: Maddison 9 gól, Barnes 8 gól, Daka 3 gól, Iheanacho 3 gól, Tielemans 3 gól

 

 

Premier League, 24. forduló

Manchester United - Leicester City

Old Trafford, 2023.02.19. 15:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Stuart Attwell

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Dalot - Maguire - Martinez - Malacia - Sabitzer - Fred - Pellistri - Fernandes - Garnacho - Rashford

 

Leicester: Ward - Castagne - Souttar - Faes - Kristiansen - Tielemans - Dewsbury-Hall - Tete - Maddison - Barnes - Iheanacho

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

 

A mérkőzést a Match 4 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Leicester City

Premier League, 24. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!