Játékosértékelés: Barcelona 2-2 Manchester United

Lássuk a Barcelona elleni idegenbeli mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: A bekapott gólok egyikéről se tehetett igazán, viszont a magasan érkező beadásokkal, szögletekkel komoly gondjai akadtak ismételten. De ezeket leszámítva néhány parádés védés így is belefért a meccsébe. 7

 

Aaron Wan-Bissaka: Védekezésben igen nehéz estéje volt, ugyanis gyakran 2 emberre kellett egyszerre figyelnie Fernandes hanyag védekezése miatt. Azért így is maradt ideje a támadások segítésére. Az első bekapott gólnál viszont nem tudjuk hol kóricált. 6

 

 

Raphaël Varane: Nagyot harcolt és igyekezett Lewandowskit semlegesíteni, de pont rá való túlzott odafigyelés miatt ment el a lába között a labda Raphinha beadásánál érintés nélkül egészen a hálóig. 6

 

 

Luke Shaw: Többször is előrukkolt már jó produkciókkal a védelem tengelyében is, de ilyen szintű ellenfél ellen viszont már kijött a tapasztalatlansága. Nem mozgott olyan idegesen, mint Maguire a Leeds ellen, de Lewandowski és Raphinha sok kellemetlenséget tudott neki okozni. 6

 

 

Tyrell Malacia: Támadásokhoz keveset lépett fel, védekezésben azonban rengeteget dolgozott. A kivitelezésbe gyakran hiba csúszott, de a hajtását mindenképpen értékelni szeretnénk. 6

 

 

Casemiro: Kicsit érződött rajta az eltiltás miatti kihagyása, de így is nagyon jól sikerült megoldania a kapcsolatot a védelem és a támadószekció között. A második bekapott gól előtt azonban rövidzárlata lehetett, mert szokatlan labdavesztéséből kapitulált a csapat. 7

 

 

Fred: A Wan-Bissakaval karöltve végigmozizott Barca vezetőgól feltüzelte és előbb adott egy gólpasszt Rashfordnak, majd pedig teljesen más hőfokon kezdett el égni és dolgozni. Az pedig maga a csoda, hogy ezt a meccset sárga nélkül megúszta, annyiszor fújtak ellene. 7

 

 

Bruno Fernandes: A jobb szélen játszatása finoman fogalmazva se jött be. Támadásban életlen volt, védekezésben pedig folyamatos lemaradásban volt és nehéz helyzetbe hozta Wan-Bissakat. De még így is adott egy forintos labdát Weghorstnak és Kounde öngóljából is alaposan kivette a részét. 6

 

 

Jadon Sancho: Többször nagy helyzetbe került, gyakorlatilag a csapat legveszélyesebb játékosa volt az első félidőben, de még a minimumot is nehezen hozta ki belőlük. Azóta se tudjuk, hogyan tudta úgy kihagyni ordító ziccerét a második játékrészben. 5

 

 

Marcus Rashford: Sokáig úgy tűnt, hogy az első félidőben megtalálni is nehéz lesz, majd előhúzott egy olyan lövést a zsebéből, amit csak földöntúli bravúrral tudott hárítani Ter Stegen. Az igazi varázslata azonban a bekapott gól után indult, amikor előbb a rövidre lőtt góljával egyenlített a csapat, majd elévülhetetlen érdemeket szerzett a vezetőgól megszerzésében is. Jobb bíráskodás esetén egy kiálllítást is kiharcolt volna. 8

 

 

Wout Weghorst: 10-est játszott az egész mérkőzésen, amivel alapvetően nem lenne gond, de a fejpárbajoknál esetlennek tűnt, pontatlanul játszott és úgy kerülgették a hazaiak, mintha egy bábu lenne a pályán. Hatalmas ziccert is hibázott az első félidőben. 5

 


Cserék:

 

Alejandro Garnacho: (81. percben Jadon Sancho helyett) Mire beállhatott a csapat már nem tudta hol vegye a levegőt, így a labdákkal se igazán sikerült őt megtalálni, de ez egy újabb értékes tapasztalat lehet a fiatal szélsőnek. 6

 


Menedzser:

 

Erik ten Hag: Igyekezett lehetőségeihez mérten keverni a kártyáit a támadószekcióban, de valódi cserelehetőségek nélkül kénytelen volt Sancho és Weghorst gyengébb játékával együtt élni. Egyetlen cseréje teljesen érthető, azt húzta meg, amit meg lehetett ebben a helyzetben. 7

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Marcus Rashford

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!