Csapathírek a Leicester elleni hazai meccs előtt
Erik ten Hag rövid tájékoztatást adott csapata állapotáról, mivel a Manchester United figyelme már a vasárnapi, Leicester City elleni Premier League összecsapásra irányul.
A Vörös Ördögök a Barcelonával játszott 2-2-es döntetlent követően csütörtökön késő este repültek vissza Manchesterbe, majd pénteken a regenerálódásé volt a főszerep.
Antony, Martial és McTominay sérülés miatt hiányoztak Barcelonában, bár Ten Hag a hét elején azt sugallta, hogy mindhármuknak szépen halad a felépülése.
A menedzser úgy érzi, több időre van szükségük az edzőpályán mielőtt eldönti, a trió bármelyik tagja visszatérhet-e a Leicester elleni mérkőzésre.
"Talán. Várnunk kell holnapig. Talán egy-két játékos visszatérhet, igen” – mondta péntek délután a klubmédiának.
Casemiro - aki élvezte a visszatérést Spanyolországba - sajnos kihagyja ezt a találkozót, mivel három meccses eltiltásából egy még hátra van.
Lisandro Martinez és Marcel Sabitzer azonban eltiltásuk után ismét bevethetők.
"Senki nem akarta nélkülözni őket Barcelonában. Fontos játékosok a csapatunk számára” – mondta Ten Hag a klubmédiának, amikor a párosról kérdezték.
"Visszatértek a csapatba, ami jó. Ez megerősíti a keretet, így vasárnap még jobb csapatunk lesz."
Christian Eriksen és Donny van de Beek továbbra is sérültek, rájuk hosszú távon nem számíthat a menedzser.

Leicester csapathírek
Brendan Rodgers péntek délután jelent meg a média előtt és elárulta, hogy James Maddison "jól van" és a vasárnapi meccs előtt már edzett.
Maddison sérülésből visszatérve a Rókák legutóbbi két Premier League-mérkőzésén, az Aston Villa elleni 4-2-es győzelem és a Tottenham elleni 4-1-es siker alkalmával egyaránt gólt szerzett, de az angol válogatott játékos a hírek szerint az utóbbi hetekben egy másik problémával is küzd.
Youri Tielemans és Boubakary Soumare már a leicesteri Seagrave edzőpályán dolgozott a héten, így ők is visszatérhetnek, míg a jobbhátvéd Ricardo Pereira achilles-ín szakadást követően ismét bevethető.
Sajnos korábbi játékosunk, Jonny Evans nem térhet vissza az Old Traffordra, mivel továbbra is combproblémákkal küzd.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Leicester City
Premier League
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |