Ole: A megfelelő regenerálódás a kulcs
Interjú Solskjaerral a Leicester elleni meccs előtt.
A Vörös Ördögök második állomásukra érkeztek abban az őrületes időszakban, amikor 10 nap alatt 4-szer kell pályára lépniük. Ole fiai ma a Rókák vendégei lesznek.
A menedzser szerint a 3 pont sorsa ezeken a mérkőzéseken leginkább a csapatok fizikai állapotán múlik.
Ole, mik az emlékeid a Boxing Day-en tett fellépésekről?
"Norvégként fura szokásnak tartom, hogy most is rendeznek fordulókat, de fantasztikus időszakként élem meg. Elképesztően gyorsan kell regenerálódnod, hogy készen állj a következő összecsapásra. Azt hiszem, ezen a napon vagy talán 28-án tértem vissza egyszer sérülésből a Birmingham ellen, és az járt a fejemben, bárcsak ne ettem volna annyit karácsonyeste, talán túlzásba vittem. Viszont rendkívül izgalmas napok ezek – főleg a szurkolók számára. Sajnálatos, hogy nem lehetnek ott a stadionokban. Ugyanakkor a játékosoknak áldozatokat kell hozniuk, mert nem lehet átlagos karácsonyuk."
Két remek alakulat találkozik ma, nagyszerű meccs van kilátásban…
"Ráadásul kora délutáni kezdéssel. Készen állunk, a legjobbakat reméljük. Gyűjtögetjük a pontokat, kezdünk formába lendülni a bajnokságban, ahogy ők is. Szép emlékeink vannak tavalyról, mikor az utolsó fordulóban 1 pontra volt szükségünk ellenük. Magabiztosan fogunk belemenni a mérkőzésbe, de tisztában vagyunk vele, hogy remekül felépített együttesről van szó, minőségi játékosokból álló kerettel. Oda kell figyelnünk arra, amiben igazán jók."
Az Everton és a Leicester elleni ütközet között nagyon kevés idő volt a felkészülésre. Mi állt a középpontban?
"A regenerálódásra kell ügyelni a lehető legjobban, ez a legfontosabb dolog. Egy kis videózás, majd a taktikai utasítások megbeszélése, de sokkal többet nem tehetünk, mert fizikailag lehetetlen ugyanolyan keményen folytatni az edzéseket."
A csapatok remek kvalitású labdarúgókból állnak, de mindkét fél igazi fegyvere a kontratámadások. Át fogják adni egymásnak a területet?
"Mindegyik játékos különböző erősségekkel rendelkezik. Jamie Vardy és Harvey Barnes gyorsasága hihetetlen veszélyt jelent, de nekünk is vannak gyors embereink. Nyílt meccs lesz, ahol nagyon jól kell védekezned a kulcsjátékosokkal szemben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Leicester City
Manchester United
Premier League
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló