Casemiro: Úgy megyek a labdára, mintha étel lenne

Casemiro a Wembleyben rendezett Ligakupa-döntőben nyújtott klasszis teljesítménye után elmondta, hihetetlenül vágyik a győzelemre.


A kiváló középpályás - akit a szurkolók a mérkőzés emberének választottak - Luke Shaw szabadrúgásából fejjel vette be az ellenfél kapuját, a Vörös Ördögök pedig 2-0-ra győzték le a Newcastle Unitedet, megszerezve ezzel a csapat Erik ten Hag irányítása alatti első trófeáját.

 

A brazil válogatott játékos öt Bajnokok Ligája-címet nyert korábbi klubjával, a Real Madriddal, de továbbra is csillapíthatatlanul vágyik a dicsőségre. Az első félidő vége felé Joelintont szerelte az oldalvonal mellett, melyet a United-szurkolók felé irányuló földöntúli őrjöngéssel ünnepelt, ami tökéletesen illusztrálta elhivatottságát.

 

A kiváló teljesítménye után Casemiro a TNT Brazilnak és az ESPN-nek fejtette ki érzéseit erről a mesés délutánról.

 

 

"Azok, akik már ismernek, megértik, hogy úgy megyek a labda után, mintha egy tányér étel lenne" - mondta. "Ez az én karakterem, ez nem azért történt, mert ez egy döntő volt, vagy ilyesmi. Minden labdát úgy támadok, mintha az lenne az utolsó.”

 

"Azért ünnepelek így, mert élvezem, hogy itt vagyok. Elhagytam egy nagyszerű klubot, Angliába jöttem és az emberek csodálkoztak, miért. Az ilyen pillanatok jelentik a választ. Mindannyian tudjuk, hogy ez csak a kezdet, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk boldogok.”

 

"Ez egy újabb trófea számomra és mindig örülök neki, függetlenül attól, hogy milyen sorozatban nyerem."

 

Casemiro elismeri, hogy van még mit tennie a Unitednek, hogy utolérje a Premier League tabelláján előttünk álló két csapatot, az Arsenalt és a Manchester Cityt, de az FA-kupa és az Európa-liga miatt is van remény arra, hogy ne csak a Ligakupa kerüljön idén a vitrinbe.

 

"Fejlődünk és egyre nagyobb tiszteletet kapunk" - tette hozzá. "De még nincs vége, folyamatosan fejlődnünk kell. Az olyan csapatok, mint a Manchester City és az Arsenal előttünk járnak.

 

"Meg kell birkóznunk ezzel is, de értjük a menedzserünk filozófiáját és tovább fogunk fejlődni. Az én történetem gyerekkorom óta mindig a győzelemről szólt, így itt sincs ez másképp. Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapattársaimnak és a Manchester Unitednek."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!