Mit mondott Erik Garnachonak a mérkőzés előtt?
Erik ten Hag úgy érzi, hogy a Manchester United támadója, Alejandro Garnacho újra szintet lépett, miután tinédzserünk a West Ham United ellen is fontos gólt szerzett.
1-1-es állásnál 49-es számú játékosunk egy gyönyörű góllal szerzett vezetést, az Old Trafford közönsége pedig tombolt - ezzel kerülte el a csapat a 2x15 perces hosszabbítást és pecsételte meg helyét az FA-kupa negyeddöntőjében.
A második félidő elején Said Benrahma találatával már hátrányba kerültünk, mielőtt Nayef Aguerd öngóljával egyenlített volna a United az utolsó negyedórában, majd Garnacho győztes gólját még a hosszabbításban Fred találata követte.
Garnacho a góljától függetlenül is agilis és hatékony játékot mutatott be a bal szélen, amivel kiérdemelte menedzsere elismerését a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
"Ma újra szintet lépett." - mondta Ten Hag a mérkőzés után a riportereknek.
"Azt mondtam neki a meccs előtt, hogy 'Időszerű, hogy hatással legyél a mérkőzésekre, amikor pályára lépsz, de most már kezdőként kell hatást gyakorolnod'. Szerintem képes erre. Szóval ez a következő lépés, amit meg kell tennie."

Amikor később arról kérdezték, hogy Garnacho félelmetes labdakezelése a legfontosabb tulajdonsága-e, Ten Hag kifejtette, hogy bár egyetért azzal, hogy ez a fiatal támadó játékának egy kulcsfontosságú része, rengeteg más tulajdonsága is van.
Hozzátette: "Ez az egyik képessége, ami mindenképpen nagyszerű, ha félelmet nem ismersz és bátor vagy."
"Egy olyan különleges képesség, ami nincs meg sok játékosban a világ labdarúgásában, képes játékosokat felvenni, csak megy és megkerüli, kicselezi őket. És ezzel a képességgel ő rendelkezik. De több remek kvalitása is van, például a befejezés."
"Azt is látom, hogy sok energiája van, gyors, de képes folyamatosan futni, 90 percig, 120 percig, nem számít, mennyi ideig, képes rá."
Garnacho tegnap negyedik találatát szerezte a szezonban, ezek közül kettő késői gól volt, miután a fiatal támadó a hosszabbítás harmadik percében, a Fulham ellen 2-1-re nyert novemberi mérkőzésen is betalált. A csapat következő ellenfele az FA-kupában hazai pályán szintén a Fulham lesz.
Nem meglepő, hogy a teljesítménye és a találat döntő fontossága miatt Garnacho lett a szurkolók szavazatai alapján a Mérkőzés Embere a Uniteden belül. Továbbá ő lett az FA-kupa Mérkőzés Embere díjának győztese is.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Alejandro Garnacho
Erik ten Hag
FA-kupa
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |