Erik: Ez lesz a rehabilitációnk második része

Erik ten Hag tisztában van azzal, hogy a Manchester Unitednek még meg kell mutatnia, hogy kiheverte a múlt hétvégi, Liverpool elleni vereséget.


A Vörös Ördögök csütörtök este csodálatos második félidőt produkálva 4-1-re legyőzték a Real Betist az Európa-ligában, de a menedzser tisztában van vele, hogy a Southampton elleni Premier League-meccsen mindenképpen szükséges megmutatnunk, hogy már nem vagyunk az anfieldi vereség hatása alatt.

 

Ez az utolsó mérkőzésünk a ligában ebben a hónapban, a három pont pedig segítene enyhíteni a  nyomást az első négy hely megszerzésével kapcsolatban.

 

Ten Hag tudja, hogy a Szentek nem fogják megkönnyíteni az életüket, egyúttal elismerte a pontrúgó specialista, James Ward-Prowse képességeit és úgy érzi, hogy a túlélésért küzdenek, ahogyan Wout Weghorstról, Facundo Pellistriről és az Old Trafford közönsége és a csapat közötti kötelékről is beszélt...

 

Csütörtök este olyan reakciót kaptál, amilyet vártál a csapattól, amikor ugyanazt a kezdő tizenegyet küldted a pályára? Bebizonyosodott, hogy ez nagyszerű pszichológia volt a részedről!

"Nem akarom túlgondolni, de természetesen szeretném megadni a bizalmat a csapatnak. Szerintem nagyon sokat fejlődtek a szezon során, az elmúlt 25 meccsből csak kettőt veszítettünk el. Egyet az Arsenal és egyet a Liverpool ellen. Amúgy jól haladtunk, aztán egy vereség, egy hatalmas vereség, ez kétségtelen, de nem szabad elfelejteni a sok jó dolgot sem, amit elértünk. Azért választottuk azt a felállást, mert az ellenfél szempontjából, valamint taktikai szempontból is úgy gondoltuk, hogy az a legjobb megoldás.”

 

Úgy tűnt, hogy előtte megtapsoltad az Old Trafford szurkolóit és üzenték nekik- örültél, ha nem is lepődtél meg, hogy a támogatásuk ismét nyilvánvaló volt?

"Szerintem a fogadtatás csodálatos volt. Az első perctől kezdve a csapat mögött állnak. Örülünk ennek, próbáltuk ezt viszonozni és mindent megtettünk, amit csak tudtunk. És sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint vasárnap, ez egyértelmű volt. Úgy gondolom, hogy lőttünk néhány nagyszerű gólt és volt több nagyszerű támadásunk is."

 

A szurkolók és a játékosok is kimutatták örömüket Bruno és Wout gólöröme közben, hogy ezúton is nyomatékosítsák az irántuk érzett szeretetüket, különösen Wout iránt, de mindenki nagyon boldog volt, szóval mennyit jelent a szurkolók és egymás támogatása?

"Látszik a játékosok és a szurkolók közötti erős kötelék. Az öltözőben is látod ezt, ahogyan együtt ünnepelnek, majd együtt a szurkolókkal. Szóval ennek így kell lennie. Már régóta nagyon jó a hangulat az Old Traffordon. Ezt magunkkal kell vinnünk az idegenbeli meccsekre is."

 

Nagyon sok nagyszerű pillanat volt, de amikor Wout [Weghorst] betalált, az zseniális volt, ez segíthet neki. Minden mást megtett, de a gól személy szerint nagy megkönnyebbülés volt számára...

"Azt várom tőle, hogy a megfelelő pozíciókba kerüljön és ő gyakran ott van, azért is, hogy gyakran helyet csináljon, teret teremtsen másoknak. Természetesen egy csatárnak szüksége van a befejezésekre. Be kell találnia. Ez a fő feladata és ezt ő is tudja, ezért felelősséget kell vállalnia. Szóval fontos, hogy megszerezze a második gólját, most már előre kell lépnie."

 

 

Van érzéked ahhoz, hogy a megfelelő időben válaszd meg a megfelelő cseréket és Facundo Pellistri azonnali hatást gyakorolt, amikor bejött: mit üzensz neki a szezon hátralévő részére?

"Ő a remek példája annak, amikor valaki az edzésen és a pályán nyújtott teljesítményével kiérdemli a helyét a csapatban. A minap épp azt mondtam, hogy nem neveztem őt a Liverpool elleni meccsre és ez lehet, hogy hiba volt, mert egyébként jól edzett. Az edzéseken nyújtott remek teljesítménye okán most eljött az ő pillanata, hogy beszálljon. Ami lenyűgözött engem, hogy bejött és azonnal megmutatta, mit tud. Amikor bejöttek, Scott [McTominay] és Pelli, 3-1 volt, de a vége 4-1, óriási, hogy még egy gólt szereztünk. Az első pillanattól zseniálisak voltak."

 

Mindenki rendben átvészelte a Real Betis elleni meccset, vagy voltak sérülések, zúzódások?

"Azt hiszem, mindig lesznek sérülések. Ezzel meg kell birkóznunk. Gyorsan felépülni, mert vasárnap újabb nagy feladat vár ránk."

 

A hét közepén újra a futballpályán láthattuk Anthony Martialt edzésen, hogyan halad a visszatérése?

"Igen, fejlődik, de türelmesnek kell lennünk. Meglátjuk, milyen gyorsan tud haladni, de terveznünk kell. Nagyon szigorúak vagyunk. Nagyon óvatosnak kell lennünk. Szeretnénk, ha minél hamarabb visszatérne, de az is világos, hogy a megfelelő módon akarjuk csinálni."

 

A Southamptonnak új menedzsere van - figyelemre méltó, hogy Ruben Selles még mindig csak a 30-as éveiben jár - egy nagyon fiatal menedzser. Miután az első meccsén nyert a Chelsea ellen, azzal kell számolnunk, hogy komoly kihívás elé állít bennünket a kiesőjelölt csapat?

"Nincsenek könnyű mérkőzések. Láttunk már ilyet. Hoznunk kell a teljesítményt, a saját szintünkön kell játszanunk, szóval minden rajtunk múlik. Jó ellenféllel játszunk és nincsenek könnyű meccsek, ha nem hozod az elvárt szintet, megbüntetnek. Vagy kikapsz, vagy nagyon kikapsz. Ezt el kell kerülnünk. Készen kell állnunk, úgyhogy most kell felépülnünk, ez lesz a rehabilitációnk második része."

 

James Ward-Prowse szabadrúgásai kivételesek és közelít David Beckham rekordjához. Ez olyasmi, ami ellen tudunk védekezni, hogy veszélyes területeken ne kapjanak szabadrúgásokat?

"Igen, ő mindig probléma, amikor a Southampton ellen játszol és Ward-Prowse a pályán van. Nem adhatunk könnyű szabadrúgásokat, mert megvan a képessége, hogy a hálóba találjon. Szóval ne hozzuk őket abba a helyzetbe, mert ő képes rá. Nekünk is van egy jó kapusunk, aki az ilyen helyzetekkel megbirkózik, de nem akarunk ilyen kockázatot vállalni."

 

Nyilván ez az utolsó Premier League-meccsünk áprilisig, a szezon utolsó előtti hónapjáig. Ez mindent elmond arról, hogy mennyire fontos, hogy három pontot szerezzünk ezen a meccsen, tekintve, hogy a Premier League-ben jövő hónapig nem lépünk pályára?

"Határozottan. Meg kell birkóznunk ezzel a nyomással, így több motivációnk van. Már mondtam, hogy a rehabilitációnk második része ez lesz. Igen, ez az utolsó Premier League-meccs a válogatott szünet előtt. Szóval szükségünk van a három pontra, ez teljesen egyértelmű. De a legjobbunkat kell nyújtanunk, mert jó ellenféllel játszunk. A Premier League alsó felén is nagyon szoros a verseny. Minden méterért küzdeni fognak a pályán. Szóval készen kell állnunk arra, hogy szembenézzünk velük és legyőzzük őket."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!