Ten Hag: Sancho jelentheti a különbséget
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere le volt nyűgözve Jadon Sancho tízes poszton nyújtott teljesítményétől a vasárnapi, Southampton elleni 0-0-s döntetlen alkalmával.
Sancho ott kezdett ten Hag csapatában, bár időnként a bal vagy a jobb szélre is kihúzódott, attól függően, hogy a Vörös Ördögök melyik oldalon támadtak.
A február 1-i, Nottingham Forest elleni régen várt visszatérése óta jó teljesítményt nyújt, melynek legújabb példája a tegnapi mérkőzés volt.
A Szentek elleni döntetlent követő sajtótájékoztatón Ten Hag elmondta, hogy Sancho nagyon jól mozgott új szerepében és az utóbbi időben mind a hazai, mind az európai mérkőzéseken remek teljesítményt nyújtott.
''Szerintem tízesként elég jól teljesített'' - mondta a menedzser.
"Ahogy a Barcelona és a Leicester ellen is tette. Nagyon meghatározó volt a Leicester ellen és ma is, néhány igazán jó akcióval. Egyszer nagyon közel volt a gólhoz, amikor majdnem odaért Bruno egyik keresztlabdájára. Jó munkát végzett."

Továbbá Ten Hagot arról kérdezték, Sancho javított-e a játékának fizikai aspektusán és hogy milyen hatással lehet a játékára.
Válaszában a menedzser hangsúlyozta, hogy Jadon bármelyik mérkőzésen különbséget tud tenni.
"Képes rá, szerintem ő jelentheti a különbséget, amikor három a kettőben vagyunk a középpályán. És az nem rossz, ha ott van Casemiro, Bruno, és ott van Jadon Sancho."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |