Sir Alex Ferguson bekerült a Premier League Hírességek Csarnokába

A Manchester United korábbi menedzserét, Sir Alex Fergusont beiktatták a „Premier League Hírességek Csarnokába”.


Legendás menedzserünket azért díjazták, mert az Old Traffordon eltöltött dicsőséges időszaka alatt rekordot jelentő, 13 alkalommal nyert bajnoki címet, emelett régi ellenfelét, Arsene Wengert, az Arsenal korábbi menedzserét is kitüntették.

 

A skót a 27 éves pályafutása alatt összesen 810 mérkőzéséből 528-at megnyert és 11 alkalommal választották meg a szezon menedzserének, 27 alkalommal pedig a „Hónap Menedzsere” díjat is bezsebelte.

 

"Igazán örülök, hogy bekerülhetek a "Premier League Hírességek Csarnokába" - mondta Sir Alex. "Megtisztelő, amikor az ember ilyen elismerésben részesül. Ez azonban nem csak rólam, mint személyről szól. Hanem a Manchester Unitednél végzett munkáról és a sok éven át tartó kötelékről, így a klub, a stáb és a játékosaim miatt is büszke vagyok."

 

"Az én feladatom az volt, hogy a szurkolókat boldogan küldjem haza. A United történelme és a saját elvárásaim voltak azok, amelyek vezéreltek, majd meg kellett próbálnom az összes játékosomat ugyanezekkel az elvárásokkal felvértezni és biztosítani, hogy ki tudjunk menni, és el tudjuk érni a céljainkat."

 

 

"Úgy érzem, Arsene nagyon is méltó a beiktatásra, mivel fantasztikusan átalakította az Arsenalt. Kemény csapat lett, akikkel versenyezni lehetett és mindketten nyerni akartunk, ami tovább motivált bennünket. A visszavonulása óta eltelt évek során együtt szoktunk vacsorázni egy kis svájci étteremben, amit jól ismer Svájcban. Ő egy igazán érdekes ember és élvezem a társaságát, de a borválasztás továbbra is az én dolgom!"

 

Wenger, aki három Premier League-címig vezette az Ágyúsokat és számos emlékezetes csatát vívott a Vörösök Ördögökkel, így nyilatkozott: "Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezt Sir Alex-szel oszthatom meg. Olyan ez, mint két bokszoló, őrülten harcolnak és együtt mennek végig az úton. A nap végén tisztelettel viseltetsz egymás iránt, nagyszerű lehetőség lesz találkozni vele, megosztani vele egy jó üveg bort és a régi csatáink emlékeit."

 

A Premier League vezérigazgatója, Richard Masters így nyilatkozott: "Nagy örömmel üdvözöljük az első két menedzserünket a „Premier League Hírességek Csarnokában”. Sir Alex Ferguson és Arsene Wenger egyaránt figyelemre méltó módon járult hozzá az ország labdarúgásának történelméhez.”

 

"Páratlan sikereket hoztak a Manchester Unitednek és az Arsenalnak, emelték a színvonalat és izgalomba hozták a szurkolókat egy olyan rivalizálással, amely elképesztő 16 bajnoki címet eredményezett kettejük között. A Manchester United dominanciája Sir Alex alatt továbbra is páratlan, miután 21 Premier League-idény alatt hihetetlen, 13 bajnoki címig vezette őket. A sikerek ilyen hosszú időn keresztül történő fenntartása azt jelenti, hogy joggal tartják őt minden idők egyik legnagyobb menedzserének."

 

Egy májusi esemény keretében hivatalosan is kitüntetik őket, akik egy medált kapnak, amelyen a nevük és a beiktatás éve szerepel, valamint a Premier League 10 000 fontot adományoz az általuk választott jótékonysági szervezetnek.

 

A "Hírességek Csarnoka" a liga által odaítélt legmagasabb egyéni kitüntetés, amely "elismeri és ünnepli azokat az egyéniségeket, akik kivételes sikereket értek el és jelentős mértékben hozzájárultak a Premier League-hez annak 1992-es megalakulása óta".

 

Hat korábbi Vörös Ördög kapta már meg ezt az elismerést: Peter Schmeichel, Roy Keane, David Beckham, Paul Scholes, Eric Cantona és Wayne Rooney.

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!