Shaw: Ez elfogadhatatlan volt
Luke Shaw szerint a Manchester United Newcastle elleni 2-0-s vereség alkalmával mutatott teljesítménye elfogadhatatlan volt.
A balhátvéd csatlakozott Erik ten Hag menedzserhez abban, hogy a Vörös Ördögök nem tudtak felnőni a feladathoz a St James' Parkban, a második félidőben Joe Willock és Callum Wilson fejesgóljai döntőnek bizonyultak.
"Nem hiszem, hogy [a Newcastle] ma a minőség alapján nyerte meg a mérkőzést" - mondta 23-as számú játékosunk a Sky Sportsnak. "Szerintem a szenvedély, az éhség, a vágy és a hozzáállás miatt nyertek."
"Egyértelműen nagyobb volt a motivációjuk, mint nekünk, és ezt nem szabad hagyni. Ez elfogadhatatlan."
"Tudjuk, hogy hatalmas meccs volt a mai és ők jobban akarták. A Manchester Unitednél ilyen nem lehetséges."
A Vörös Ördögöknél az egész mérkőzésen döcögött a támadójáték, a második félidő elején Antony távoli lövése volt az egyetlen kapura tartó próbálkozásunk.
"Ez egy rendkívül nehéz hely, és ha ez [a szenvedély és az éhség] nincs meg bennünk, akkor szenvedni fogunk, ez nyilvánvaló volt a pályán" - tette hozzá Luke.
"Nem alkottunk túl sokat, de azt hiszem, mondhatjuk, hogy ez már a nemzetközi szünet előtt kezdődött, csökkent a játékunk színvonala és ez ma is jól látható volt."
Shaw elárulta, hogy ő és csapattársai a lefújást követően váltottak néhány szót egymással az öltözőben és szeretnének mindent helyrehozni.

"A játékosok az öltözőben beszélgettek utána a személyzet nélkül, mert végső soron rajtunk, játékosokon múlik, hogy mi történik a pályán."
"Ez közel sem volt elég jó, és beszélnünk kellett. Egymás között kellett beszélnünk."
A mai meccs őszinte értékelésének fényében balhátvédünk lelkesen tekint előre a United számára még "különleges" szezonra.
A Premier League-ben a Brentford és az Everton elleni Old Trafford-meccsek várnak ránk, mielőtt április 13-án, csütörtökön a Sevilla ellen hazai pályán megkezdődik az Európa-liga negyeddöntője.
Természetesen a hónap végén a Brighton elleni FA-kupa-elődöntőre is készülhetünk.
"Egy csapat vagyunk, és amikor kimegyünk a pályára, mindannyiunknak küzdenünk kell egymásért, ott kell lennünk egymásért -, de azt hiszem, ebben a szezonban néha nem így tűnt.”
"Fontos, hogy gyorsan felismerjük a problémákat, és változtassunk rajtuk, mert még mindig nagyon jó szezont futhatunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló