Ten Hag: Kiegyensúlyozottnak kell lennünk
Erik ten Hag felszólította a Manchester United játékosait, hogy az Everton elleni szombati bajnokin végig tartsák magukat a szintjükhöz.
A menedzser elégedett volt a Vörös Ördögök válaszával és azzal, hogy szerdán este a Brentford ellen újra visszatértek a győztes útra a Newcastle United elleni múlt vasárnapi vereséget követően.
Most, hogy ebben a szezonban már másodjára látják majd vendégül a Stolverkosokat az Old Traffordon - a januári, FA-kupa sikert követően - Erik kiegyensúlyozottságot vár csapatától.
"Minden az elvárásokról és arról szól, hogy hozzuk a saját szintünket" - mondta pénteki, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.
"Ez kultúra kérdése is, mert csak akkor lehetsz a Manchester United játékosa, ha megütsz egy bizonyos szintet."
"Ezt pedig mindig hoznod kell - nem csak egyszer, mert azok a játékosok, akik ezt nem tudják mindig megtenni, azok nem igazán tartoznak az elit játékosok közé."
"De egy olyan játékos számára, aki a topligák egyikében szerepel, trófeákért vagy a Premier League megnyeréséért harcol, mindig ezt kell tennie, kiegyensúlyozottan kell teljesítenie."

A hétközben Marcus Rashford jegyezte a végül mindent eldöntő gólt a Méhek ellen, a manchesteriek pedig ezt követően professzionális csapatmunkával hozták le a mérkőzést.
"Minden mérkőzésen ezt kell tennünk, ehhez pedig felkészültségre van szükség és alapértelmezésnek kell válnia, ha a Manchester Unitedben játszik valaki" - tette hozzá Ten Hag.
"Ez az elvárás, nem és/vagy kérdése. Ezt kell tenni és vállalni kell a felelősséget. Egy játékosnak teljesítenie kell, amellyel el is kell számolnia."
A United szombaton már harmadszorra méri majd össze erejét az Evertonnal a szezon során azt követően, hogy októberben a Goodison Parkban győzték le őket, majd a világ legrégebbi kupasorozatában a már említett győzelmet aratták felettük a harmadik fordulóban 2023 év elején.
Ezúttal azonban már Sean Dyche irányításával érkeznek majd az Álmok Színházába.
"[Sean Dyche] kiváló munkát végez" - méltatta kollégáját a holland szakember.
"Az Everton együttese nagyon jó erőnléti állapotnak örvend."
"A fizikális teljesítményük kimagasló, ezzel pedig fel kell majd vennünk a versenyt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Everton
Premier League, 30. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |