Beharangozó: Manchester United - Sevilla

A változatosság kedvéért ismét spanyol ellenféllel kell megküzdenie a továbbjutásért az Európa-ligában Erik ten Hag csapatának.


Az elődöntőbe jutásért azt a Sevillat kellene a Vörös Ördögöknek kétvállra fektetniük, melyet még nem tudtak tétmérkőzésen legyőzni.

 

A két csapatnak nincs nagy közös múltja, mindössze 3 alkalommal találkoztak a nemzetközi kupaporondon tétmérkőzésen (2-szer a Bajnokok Ligájában, 1-szer az Európa-ligában) és a United legjobb eredménye egy gólnélküli döntetlen volt ezeken a spanyol csapat ellen.

 

A Piros-fehérek számára jelen pillanatban messzire került a következő évi kupaszereplés, melyet nagy eséllyel csak akkor tudnának kivívni, ha megnyernék az Európa-ligát. Csupán a 13. helyen állnak a La Ligában és csak 5 ponttal van mögöttük két, kieső helyen tanyázó csapat. A szezon elején még a Bajnokok Ligájában vitézkedhetek, azonban a továbbjutás nem jött össze nekik a kieséses szakaszra, így maradt számukra a második számú európai kupasorozat. Két fordulón is túl vannak már az EL-ben és mindkettő idegenbeli találkozóján vereséget szenvedtek, hazai pályán tudták menteni a mundér becsületét és kiharcolni a továbbjutást, így jó lenne csütörtök este olyan előnyre szert tennie a holland menedzser fiainak, hogy a visszavágón ne kelljen tövig rágni a körmünket a képernyők előtt ülve.

 

A United sem teljesített túl fényesen mióta véget ért a nemzetközi szünet. Rögtön egy 2-0-s vereségbe szaladtak bele a Newcastle ellen, majd jött két izzadtság szagú győzelem a Brentford és az Everton ellen. Talán az utóbbi kevésbé volt nehéz, ha az összképet nézzük, a lényeg pedig az, hogy a Szarkák elleni pofonból sikerült gyorsan felállni.

 

Jó és rossz hírek is napvilágot láttak az elmúlt napokban. A jó hír, hogy Eriksen visszatért és Casemiro is hadra fogható (igaz az ő eltiltása nem vonatkozott a nemzetközi találkozókra) lesz mostantól. Rossz hír, hogy Rashford viszont több mérkőzést ki fog hagyni, így a fő gólgyárosára nem számíthat Ten Hag a következő találkozók során. Bízunk benne, hogy Martial képes lesz a Rashy hiánya által keletkezett űrt betölteni (vagy Weghorst végre felhúzza a góllövő csukáját).

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Garnacho (bokasérülés), Heaton (bokasérülés), Rashford (izomsérülés), Shaw (combsérülés), Van de Beek (térdsérülés)

 

Sevilla: Corona (izomsérülés), Jordan (Achilles-ín sérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United még nem tudott mérkőzést nyerni a Sevilla ellen az európai sorozatokban. A 2017/18-as szezonban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében döntetlent játszottak, majd vereséget szenvedtek, 2020-ban pedig kikaptak az Európa-liga elődöntőjében a spanyol csapattól. 

 

A Sevilla az előző 8 kieséses európai kupameccséből 6 esetben győztesen került ki angol csapatok ellen. Egyedül a Leicester és a West Ham ellen vallottak kudarcot. Előbbivel a 2016/17-es Bajnokok Ligája idényben, utóbbi ellen az előző szezonban az Európa-ligában.

 

A Manchester United csupán a 2. olyan csapat, amely egyetlen szezonban 4 különböző csapattal mérkőzik meg ugyanabból az országból az európai kupák történetében (Real Sociedad, Betis, Barcelona, Sevilla). A másik ilyen csapat a Leeds, akik a 2000/01-es szezonban szintén 4 spanyol ellenfél ellen is megmérkőztek a Bajnokok Ligájában.

 

A Sevilla 11 idegenbeli mérkőzés óta nyeretlen Európában (5 döntetlen, 6 vereség), a legutóbbi 3 ilyen találkozójukat pedig egyaránt elveszítették, azonban 2016 februárja óta nem veszítettek zsinórban 4 meccset európai sorozatokban.

 

Bruno Fernandes 37 európai kupameccsen 27 gólban vállalt szerepet mióta a Unitedben játszik. A portugál középpályásnak 13 gólja és 14 gólpassza van, amely minimum 11-gyel több, mint bármely más játékosnak a klubnál, mióta csatlakozott a Sporting csapatától. 

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

United: GY, GY, V, GY, GY

 

Sevilla: GY, V, V, GY, D

 

 

A két csapat eddigi egymás elleni mérkőzései az európai sorozatokban:

 

Sevilla - United 2-1 (2020.08.16.)

United - Sevilla 1-2 (2018.03.13.)

Sevilla - United 0-0 (2018.02.21.)

 

 

A két csapat gólszerzői a kieséses szakaszban:

 

United: Antony 2 gól, Rashford 2 gól, Varane 1 gól, Fred 1 gól, Fernadnes 1 gól, Weghorst 1 gól

 

Sevilla: En-Nesyri 1 gól, Ocampos 1 gól, Gudelj 1 gól, Jordan 1 gól, Lamela 1 gól

 

 

Európa-liga negyeddöntő, első mérkőzés

Manchester United - Sevilla

Old Trafford, 2023.04.13. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Felix Zwayer (GER)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Varane - Martinez - Malacia - Casemiro - Fred - Antony - Fernandes - Sancho - Martial

 

Sevilla: Bounou - Acuna - Badé - Gudelj - Telles - Fernando - Rakitic - Ocampos - Torres - Lamela - En-Nesyri

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 3-0

 

 

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Sevilla

Európa-liga negyeddöntő, 1. mérkőzés

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!