Játékosértékelés: Sevilla FC 3-0 Manchester United

Lássuk a Sevilla FC elleni idegenbeli mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Ha létezik rossz formaidőzítés, akkor ez az volt az új szerződése aláírása előtt. Mindhárom gólban benne volt. Az elsőnél hiába kérte Maguire a labdát, neki látnia kellett volna, hogy hárman veszik majd körül. A másodiknál elmérte a fejes (vállas) röppályáját, a harmadik pedig a szilveszteri kabarék állandó szereplője lesz. 1

 

Aaron Wan-Bissaka: Arcpirítóan semmit se volt képes a támadásokhoz fellépni, védekezésben pedig rengeteg pontatlanság és átgondolatlanság jellemezte. Igazából a teljes kezdőt illett volna lecserélni a félidőben, nem csak őt. 3

 

Victor Lindelöf: Az egész csapat legkevésbé kikezdhető teljesítménye a svédé volt. Gólba tartó lövést blokkolt egy gólos hátrányban, emellett pedig nagy hibát nem vétett. 5

 

Harry Maguire: Az egész párbaj főszereplőjévé vált, hiszen bár az odavágón még balszerencsés volt az öngólja, a sevillai égést az ő ordas nagy hibája alapozta meg az első bekapott gól előtt. Ezt követően is teljesen bizonytalan volt szinte minden megmozdulása. 2

 

Diogo Dalot: A Sevilla nem egy Forest, így nem meglepő módon kijött az is, hogy Dalot nagyon nem képes minőségibb ellenféllel szemben megállni a helyét a bal oldalon. A szünetet követően visszakerült eredeti posztjára 4

 

Casemiro: Már az előző meccsen se a korábbi Casemirot láthattuk, de ezúttal mélyen tudása alatt teljesített a brazil. Se energiában, se agresszióban nem volt képes felvenni a kesztyűt az andalúzokkal és a védelem és a támadószekció összekötésében se tudott semmit nyújtani. 4

 

Christian Eriksen: Leggyengébb manchesteri mérkőzése volt ez. Valószínűleg sérülésből való visszatérése után még nem állt készen arra, hogy rögtön két meccsen legyen kezdő, de se a higgadtságát, se a tapasztalatát nem tudta ezúttal kamatoztatni. 4

 

Marcel Sabitzer: Valószínűleg hétvégi sérülése után siettetve került vissza a csapatba, mert mintha csak szemlélője lett volna az eseményeknek. Semmilyen hatással nem tudott lenni a támadásépítésekre. 3

 

Antony: Az egyetlen gyengén pislákoló fény volt a United vaksötét sevillai éjszakájában. Akart és ment is előre amennyire lehetett, de egyedül nagyon kevésnek bizonyult. 5

 

Jadon Sancho: Lassú, körülményes, rossz döntéseket hoz, hihetetlen árnyéka a dortmundi önmagának. Hetek óta emberhátrányban van a csapat, ha játszik. 2

 

Anthony Martial: Képtelenség vele nem rövid távra tervezni, miután sikerült megint megsérülnie. De addig a pillanatig se tudott semmi értelmezhetőt hozzátenni a támadásokhoz. 3

 


Cserék:

 

Marcus Rashford: (46. percben Jadon Sancho helyett) Sanchonál nem volt nehéz jobb teljesítményt nyújtani, a meccs hangulatára viszont alaposan rányomta a bélyegét, hogy a beállása után két perccel már két gólossá vált a hazaiak előnye. 5

 

Luke Shaw: (46. percben Aaron Wan-Bissaka helyett) Biztos, hogy ő is túlzottan korán került vissza a csapatba és még az is lehet, hogy újabb problémát szedett össze, de egy fokkal értelmezhetőbb volt a védelem bal oldala vele. 5

 

Wout Weghorst: (54. percben Anthony Martial helyett) Volt egy viszonylag ígéretes passza Rashfordnak, de ezen kívül csak a szokásos presszing munka emelhető ki vele kapcsolatban, a kapura totálisan veszélytelen volt megint. 4

 

Fred: (68. percben Marcel Sabitzer helyett) Nyugodtan jöhetett volna ő is a félidőben Sabitzer helyére, de mire beállt, addigra már az egész csapat hitehagyottá vált. 5

 

Anthony Elanga: (86. percben Christian Eriksen helyett) Kevés ideje volt a pályán, de így is eljutott legalább egy kapuralövésig. Volt, akinek tízszer ennyi idő se volt ehhez elég. 5

 


Menedzser:

 

Erik ten Hag: A védelem szélsőinek összeállítása egy ilyen ellenfél ellen nem volt túlzottan szerencsés, de valószínűleg ebben a sérülések sem voltak a segítségére. Utólag el lehet gondolkodni azon, vajon mi lett volna Rashforddal a kezdőben, de hosszabb távon lehet, hogy az még rosszabbul sült volna el. A támadószekció impotenciájáról és a csapat motorjának (Casemiro-Eriksen) meglepő lefulladásáról viszont nem tehet. 4

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Nem volt ilyen! 

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!