Csapathírek az FA-kupa elődöntő előtt
Erik ten Hag túl korainak érezte a Sevilla elleni vereséget követően, hogy bármilyen csapathírt osszon meg a vasárnapi, Brighton & Hove Albion elleni FA-kupa mérkőzés előtt, amikor pénteken hivatalos sajtótájékoztatóján kérdezték.
A menedzser elmondása szerint a játékosok erőnléti állapota "elég jó", de még a csapat esti edzésére szüksége volt ahhoz, hogy teljes képet kapjon.
"Túlzottan kevés idő telt még csak el a sevillai hármas sípszó óta, szóval nem tudok mit elmondani" - kezdte Ten Hag a médiának.
"Még nem edzettünk ma, azt követően többet fogok tudni."

Bruno Fernandes ismét a Vörös Ördögök rendelkezésére állhat majd, miután a Sevilla elleni Európa-liga negyeddöntő visszavágót eltiltás miatt kihagyni kényszerült.
Harry Maguire azonban nem lesz bevethető a világ legrégebbi kupasorozatában összegyűjtött sárga lapjai miatt, amelyekből az utolsót a Fulham elleni negyeddöntőben gyűjtötte be.
Mivel a sérült Lisandro Martinez és Raphael Varane nincsen számításba vehető állapotban, így Victor Lindelöf és a sokoldalú Luke Shaw a legesélyesebb vasárnap a védelem tengelyében való szereplésre.
Tyrell Malacia csütörtökön este már visszatérhetett a meccsnapi keretbe, miután a Nottingham Forest elleni múlt vasárnapi bajnokit sérülés miatt ki kellett hagynia és így betölthető az egyel beljebb húzódó Shaw helyét a védelem bal oldalán. Esélyes lehet még a posztra Diogo Dalot is, aki az elmúlt két mérkőzésen szerepelt ott.
Az még egyelőre nem tisztázott, hogy Anthony Martial megfelelő állapotban van-e ahhoz, hogy újra a kezdőcsapat tagja legyen, miután Spanyolországban sérülés miatt le kellett cserélni a második félidő elején.
Scott McTominay a teljes andalúz túrát kihagyta, miután folytatja rehabilitációját korábbi sérüléséből és várhatóan még további mérkőzéseket lesz kénytelen kihagyni.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brighton - Manchester United
FA-kupa, Elődöntő
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Ligakupa 3. fordulóOld Trafford
2026-09-16 21:00
Premier League 4. forduló
Old Trafford
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 4 | 8 | 1 | +7 | 12 |
| 2 | Manchester City | 4 | 8 | 2 | +6 | 12 |
| 3 | Hull City | 4 | 5 | 2 | +3 | 8 |
| 4 | Brighton & Hove Albion | 4 | 13 | 5 | +8 | 7 |
| 5 | Chelsea | 4 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 6 | Brentford | 4 | 7 | 4 | +3 | 6 |
| 7 | Liverpool | 4 | 6 | 4 | +2 | 6 |
| 8 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 6 |
| 9 | Ipswich Town | 4 | 7 | 10 | -3 | 6 |
| 10 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 11 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 12 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
| 13 | Manchester United | 4 | 7 | 7 | 0 | 4 |
| 14 | Sunderland | 4 | 3 | 5 | -2 | 4 |
| 15 | Bournemouth | 4 | 6 | 7 | -1 | 3 |
| 16 | Crystal Palace | 4 | 6 | 11 | -5 | 3 |
| 17 | Tottenham | 4 | 0 | 5 | -5 | 2 |
| 18 | Fulham | 4 | 4 | 7 | -3 | 1 |
| 19 | Aston Villa | 4 | 1 | 7 | -6 | 1 |
| 20 | Coventry City | 4 | 0 | 10 | -10 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Ligakupa, 3. forduló