Ten Hag: A Unitednél "mentalitásbeli" problémák vannak
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag elismerte, csapata "mentalitásbeli" problémákkal küzd.
A Vörös Ördögök csütörtökön este sokkoló, 3-0-s vereséget szenvedve búcsúztak az Európa-liga negyeddöntőjéből, miután a Sevilla összesítésben 5-2 arányban kerekedett feléjük.
Ten Hag a lefújást követően "elfogadhatatlannak" nevezte csapata teljesítményét, de az ő és a United figyelme máris a vasárnapi, Brighton & Hove Albion elleni FA-kupa elődöntőre kell hogy szegeződjön.
A holland szakembert pénteken délutáni sajtótájékoztatóján arról kérdezték, a United kerete küzd-e mentalitásbeli problémákkal, amelyre így felelt:
"Nem tagadhatjuk, ez egyértelműen mentális probléma."
"Meg kell tanulnunk, hogy mennünk kell előre és folytatni az utunkat."
"Ez a csapat amit nagyon jól tud, hogy miként álljon talpra egyik mérkőzésről a másikra, viszont amiben kevésbé jó, hogy mérkőzésen belül hogyan kezelje a csalódást. Ez olyan dolog, amiben mindenképpen fejlődnünk kell."

Ten Hagot nem meglepő módon a United csapatkapitányáról, Harry Maguire-ről is kérdezték. Az angol válogatott bekk hibája eredményezte Sevillaban az első bekapott gólt és csak azt követően került vissza a kezdőcsapatba, hogy a két első számú belső védő, Raphael Varane és Lisandro Martinez is megsérült.
"Neki (Maguire) fontos szerepe van, ő a kapitány" - tette hozzá.
"Ő a vezér, ő kommunikál a menedzserrel, motiválja a csapatot. Példaként szolgál az edzőpályán, mindig nagyon jól teljesít."
Azzal kapcsolatban, hogy a United milyen elvárásokkal vág neki a vasárnapi elődöntőnek, Ten Hag így folytatta:
"Szerintem ők (a játékosok) értik a fontosságát, de ha nem, akkor itt az idő, hogy tisztába kerüljenek vele."
"Nagyszerű a Manchester United része lenni, a futball klub tagjának lenni, de a másik oldalon viszont minden mérkőzésen bizonyítani kell."
"Ez az, amivel mi tisztában vagyunk és tudunk. Minden mérkőzésen fel kell készülni a harcra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brighton - Manchester United
FA-kupa, Elődöntő
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Harry Maguire
FA-kupa
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |