Ten Hag: Figyelnünk kell Kane-re
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere dicsérte a Tottenham Hotspur csapatkapitányát, Harry Kane-t a csütörtöki, kulcsfontosságú londoni Premier League-meccs előtt.
A középcsatár a közelmúltban klubja minden idők legjobb góllövője lett és márciusban Wayne Rooneyt is megelőzve a szigetország góllövőlistájának élére került.
És a Tottenham eddigi kihívásokkal teli szezonja ellenére - melyben a múlt hétvégén a Newcastle United ellen egy drámai 6-1-es vereséget is elkönyveltek - Kane továbbra is kiemelkedő teljesítményt nyújt. A Spurs 9-es számú játékosa az észak-keleti városban is célba talált és reméli, hogy csütörtökön a fővárosban, a csapatok összecsapásán, a United ellen eddig megszerzett öt gólját tovább gyarapítja majd.
Erik azonban bízik abban, hogy a Vörös Ördögök hatástalanítani tudják a veszélyes csatárt, ahogyan azt az Old Traffordon októberben, az odavágó mérkőzésen aratott magabiztos, 2-0-s győzelem során is tették.
"Teljesen egyértelmű a hatása a Spurs játékára" - kezdte a menedzser a szerdai mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját Carringtonban.

"És természetesen van erre is tervünk, a hazai meccsen is nagyon jól teljesítettünk."
"Szóval igen, holnapra is nagyon jó tervre van szükségünk. Csapatként kell védekeznünk, mert ő egy okos játékos, így nem engedhetjük, hogy olyan helyzetekbe kerüljön, ahol nagy hatással lehet a játékra."
Ten Hag azt is elismerte, hogy a Unitednek csapatként kell felkészülnie a Tottenham rohamaira a házigazdák 62 850 szurkolója előtt.
A Spurs játékosai felajánlották, hogy visszatérítik a szurkolóiknak a meccsjegyek árát a múlt vasárnapi, St James' Parkban elszenvedett súlyos vereség után, Kane és társai pedig megfogadták, hogy mindent megtesznek, hogy megfelelően reagáljanak a kudarcra.
Erik a sajtótájékoztatóján elmondta az újságíróknak, hogy a Vörös Ördögöknek fel kell készülniük egy "őrült" Spurs-teljesítményre.
"Nyilvánvaló, hogy nagyon súlyos vereséget szenvedtek, ezáltal dühösek, és ez lehet az üzemanyag a visszavágáshoz."
"De ahogy mondtam, ez rólunk szól. Egy ellenfél soha nem lehet éhesebb [mint] mi [vagyunk]."
"Így kell felkészülnünk a meccsre, és készen kell állnunk arra, hogy dominánsak legyünk és irányítsuk a játékot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |