Ten Hag reakciója a West Ham elleni vereségre
Erik ten Hag szerint a Manchester United játékosainak nem szabad sajnáltatniuk magukat sorozatban második Premier League vereségüket követően, miután még mindig harcban állnak azért, hogy kivívják a következő szezonbeli Bajnokok Ligája szereplés jogát.
Frusztráló este
"Természetesen nagyon csalódottak vagyunk, mint az látható volt. Szerintem jól kezdtük a mérkőzést. Azt gondolom, hogy az első félidőben jól játszottunk és remek helyzeteket dolgoztunk ki. Kétszer eltaláltuk a kapufát és emellett is volt több lehetőségünk, de aztán egy hiba és megfordult a mérkőzés menete. Azt követően, már csak a hatásait éreztük. A második játékrészben pedig nem tudtunk belőle talpra állni."
David nélkül nem tarthatnánk itt
"Szerintem mindannyian tudjuk, ahogyan David is, hogy bár ez egy hiba volt, de ő egy fantasztikus kapus. Talán nem ebben a pozícióban állnánk, ha nem lett volna a szezon során top formában. A hibák részei a futballnak és együtt kell élnünk vele, amelyekből csapatként kell talpra állnunk."
Betalálni az ellenfélnek
"Természetesen csalódott vagyok [hogy nem szereztünk gólt]. Sok helyzetet dolgoztunk ki, a mérkőzés pedig a mi kezünkben volt. A kapu előtt sokkal könyörtelenebbnek kell lennünk. Négy vagy öt igazán nagy lehetőséget számoltam össze és ezek nem véletlenül történtek. Jól kilettek játszva."

Harc a fáradtság ellen
"Folytatnunk kell az utunkat és meg kell mutatnunk a karakterünket. Már csak négy mérkőzés van hátra a bajnokságból és szükség van az energiára. A fáradtság fejben található, biztosra kell menni azt illetően, hogy nem kúszik át a lábakba. Fel kell készülni a meccsekre, ki kell tisztítani a fejeket, energia és fókusz kell aztán hajrá."
"Azt mondtam a játékosoknak: 'Ne sajnáltassátok magatokat'. Ott akarunk lenni a Bajnokok Ligájában, a Bajnokok Ligája a mi életünk, ezért pedig szenvedni kell és áldozatot hozni, emellett pedig különösen hinni is."
Karaktert mutatni
"Mint ahogy említettem az öltözőben ... gyerünk, hibák előfordulhatnak, ebben a szezonban már voltak pocsék visszaeséseink, de minden egyes alkalommal talpra tudtunk állni. Most újra erre van szükség és hogy megmutassuk a karakterünket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |