Beharangozó: Manchester United - Wolves

Ma délután a Farkasok látogatnak az Old Traffordra, ahonnan legutóbb győzelemmel távoztak.


Bár legutóbbi bajnoki találkozójukon Manchesterben 3 pontot tudott szerezni a Wolves csapata, 2023-ban legutóbb februárban örülhettek győzelemnek idegenben, azóta pedig 6 Premier League találkozójuk is volt vendégként, melyekből 2 döntetlen és 4 vereség született.

 

A Farkasok ettől függetlenül nyugodtak lehetnek, hiszen már elegendő pontjuk van ahhoz, hogy véletlenül se kerüljenek a kiesést jelenő helyek egyikére, tehát számukra igazából majdnem tét nélküli a mai találkozó, ami nem mondható el Erik ten Hag fiaira , akik igencsak megnehezítették a saját dolgukat, mivel legutóbbi két bajnokijukat elbukták, ezalatt pedig a Liverpool szépen csendben felért az 5. helyre 1 ponttal a rekordbajnok mögé. Az összképhez az is hozzátartozik, hogy Kloppék 1 meccsel többet teljesítettek és ők majd csak hétfőn játszanak, tehát némi nyomást lehetne rájuk helyezni azzal, hogy átmenetileg ismét 4 pontosra növelnék előnyüket velük szemben a Vörös Ördögök.

 

Sajnos a Newcastle pedig lépéselőnybe került, mert mostmár azonos mérkőzésszámmal állnak, mint a United és két pont előnyük van a 3. helyen.

 

A 4. hely (esetleg 3. hely megszerzése) megtartásához még a következő mérkőzések vannak hátra a mait leszámítva: Bournemouth (idegenben), Chelsea (otthon) és a Fulham (szintén az Old Traffordon).

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Heaton (bokasérülés), Martinez (lábsérülés), McTominay (egészségügyi probléma), Van de Beek (térdsérülés), Rashford (lábsérülés)

 

Wolves: Chiquinho (térdsérülés), Kalajdzic (térdsérülés), Traore (meccsterhelés hiánya)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United ezt az összecsapást elveszítette 0-1-re az előző idényben, viszont az 1960 márciusa és 1961 szeptembere közötti 3 vereség óta a Vörös Ördögök nem veszítettek el egymást követő két haza bajnoki mérkőzést a Wolves ellen.

 

A United - Wolves csörték legutóbbi 4 bajnoki felvonását mindig a vendég csapat nyerte, ez 3 United és 1 Wolves győzelmet takar.

 

A Manchester United és a Wolves legutóbbi 9 találkozója mindössze 10 gólt hozott (7 United, 3 Wolves) és mindössze 3 született az Old Traffordon megrendezett 4 mérkőzésen.

 

A Farkasok a legutóbbi 11 idegenbeli bajnokijukból 10-et elveszítettek a napot a legjobb 4 között kezdő csapat ellen, amelyek mellett csak 1 döntetlenre futotta tőlük azóta, hogy 2019 októberében 0-2-re legyőzték a Manchester City csapatát. Ezen az említett 11 találkozón csupán 11 gólt tudtak szerezni, miközben 23-at kaptak.

 

Minden sorozatot figyelembe véve Erik ten Hag csapata ebben a szezonban 24 mérkőzést tudott megnyerni az Old Traffordon, ennél többet pedig csak a 2002/03-as (27), a 2007/08-as (25) és a 2010/11-es (26) idényben tudtak.

 

A Wolves mindössze kettő bajnokiját tudta megnyerni a legutóbbi 21-ből 6 döntetlen és 13 vereség mellett, az utolsó kettőt pedig elveszítették. Legutóbbi a Brighton elleni 6-0-s zakó volt. Mióta elkezdődött ez a 21 mérkőzéses időszak (2022 áprilisa óta) a Farkasok szerezték a legkevesebb pontot idegenben, összesen 12-őt.

 

Legutóbbi 5 hazai Premier League találkozójukat a Vörös Ördögök kapott gól nélkül hozták le, legutóbb 2017 májusában volt hasonló sorozatuk, ami 6 mérkőzésből állt, többet pedig egyhuzamban 2009 decembere és 2010 májusában tudtak, ami 7 találkozóra nyúlt.

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

Lejátszott mérkőzések: 17 mérkőzés (10 United győzelem, 3 döntetlen, 4 Wolves siker)

Gólok: United 25, Wolves 11

Kapott gól nélküli mérkőzések: United 8, Wolves 3

Megítélt büntetők: United 3, Wolves 0

Értékesített büntetők: United 2

Sárga lapok: United 29, Wolves 25

Piros lapok: United 1, Wolves 1

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: GY, D, GY, V, V

 

Wolves: GY, V, GY, V, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Wolves 0-1 (2022.01.03.)

United - Wolves 1-0 (2020.12.29.)

United - Wolves 0-0 (2020.02.01.)

United - Wolves 1-1 (2018.09.22.)

United - Wolves 4-1 (2011.12.10.)

 

 

A két csapat legeredményesebb gólszerzői a bajnokságban:

 

United: Rashford 16 gól, Fernandes 6 gól, Sancho 5 gól

 

Wolves: Podence 6 gól, Neves 6 gól

 

 

Premier League, 36. forduló

Manchester United - Wolverhampton Wonderers

Old Trafford, 2023.05.13. 16:00

 

 

A találkozó játékvezetője: John Brooks

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Dalot - Varane - Lindelöf - Shaw - Casemiro - Eriksen - Antony - Fernandes - Sancho - Martial

 

Wolves: Sá - Semedo - Collins - Kilman - Toti - Nunes - Neves - Lemina - Neto - Hee-Chan - Cunha

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-0

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Wolves

Premier League, 36. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!